Bízz magadban!

Az ajándékozás lélektana

Vannak, akik lelkesen írogatják a listát, a lehető legtökéletesebb ajándékok után kutatnak a boltokban, míg mások fölösleges nyűgnek érzik az egész ajándékozósdit, mert se idejük, se energiájuk kitalálni, hogy mire is vágyik egyik-másik rokonuk. Vagy talán annyi béna ajándékon vannak túl, hogy semmi kedvük az egész cécóhoz.   Mindannyian megéltük már, milyen az, amikor a… Tovább »

13 ötlet, amivel életet lehelhetsz az unalmas párkapcsolatodba

Bármennyire is szeretitek egymást a pároddal, ha hónapok, esetleg évek óta együtt vagytok, könnyen elszürkülhet, unalmassá válhat egy párkapcsolat. Ha nem vesszük észre a figyelmeztető jeleket, és nem teszünk tudatosan a fásultság és unalom ellen, akár rá is mehet a kapcsolatunk.   Biztos ezerszer hallottad már, hogy egy kapcsolatot ugyanúgy gondozni kell mint egy kertet…. Tovább »

10 dolog, amivel hetek alatt kinyírhatod a párkapcsolatodat

Nem ötleteket akarok adni, inkább megkongatni a vészharangot. Hahó! Amikor ezeket csinálod, akkor nem építed, hanem éppenséggel rombolod a számodra olyan fontos párkapcsolatodat. És még csak nem is tudsz róla.   Tegye föl a kezét, akivel nem történt meg, hogy este fáradtan hazavánszorgott, leroskadt a tévé elé, és bambán bámulta azt, amit éppen ment. Ha… Tovább »

A szingli a hibás, ha nincs társa?

Amikor társ nélkül él az ember, gyakran belefut abba, hogy a kívülállók érdeklődve firtatják, vajon miért nincs még társa. És a kutakodásban gyakran kimondatlanul ott bújik a kérdés: mi a baj veled, hogy nem kellesz senkinek? Párkapcsolati coachként gyakran foglalkozom társkeresőkkel akár egyéni beszélgetések formájában, akár tréningeken. A múltkoriban facebookon meghirdettem egy társkereső tréninget, amelynek… Tovább »

8 tény, amit eddig rosszul tudtál az online randizásról

Az online randizásról mindenkinek megvan a véleménye: van, aki nagy lehetőségnek látja, amelynek segítségével egészen biztosan társat fog találni, mások – és azt hiszem, ők vannak többségben – azt gondolják, hogy társkereső oldalakra csak a bénák és a lúzerek regisztrálnak végső kétségbeesésükben.   Nos, az igazság ezúttal is valahol félúton van. Tény, hogy az internet-használók… Tovább »

Reménytelen szerelem, és ami mögötte van

Biztosan te is voltál már reménytelenül szerelmes, és talán ismersz olyan embereket, akik örökké csak epekednek egy másik ember szerelme után, de beteljesült kapcsolatuk még nem volt. Ők általában szerencsétlennek, pechesnek érzik magukat, pedig ennél azért komolyabb mechanizmusok állnak a jelenség mögött. Aki elérhetetlen, az vonzó csak igazán   Amíg távolról epekedünk valaki után, addig… Tovább »

7 jel, hogy ideje véget vetni a kapcsolatodnak

Lehet, hogy már hetek vagy hónapok óta érzed, hogy ez így nem mehet tovább, mégsem vagy képes véget vetni a kapcsolatodnak. Fusd végig ezt a 7 jelet, és ha mindegyik passzol, akkor ne gondolkozz sokáig! Nem vagyok híve se a válásnak, se a szakításnak. Azt gondolom, hogy amíg lehet, küzdjünk egy kapcsolatért, hiszen a másik… Tovább »

A kiegyensúlyozott kapcsolatok 7 alapelve

Küszködünk sokat a kapcsolatainkkal. Viták, ellentétek, ítéletek, pletykák, felelőtlenség, árulás, bizalomvesztés szegélyezi az életünket. Jó lett volna, ha születésünkkor mellékeltek volna az élet nevű társasjátékhoz egy játékszabályzatot is. A saját és klienseim életén végignézve azt tapasztalom, hogy időnként óriási káosz van a fejünkben azzal kapcsolatban, hogy mikor hogyan kellene viselkedni, vagy hogyan kellene dönteni. Tépelődünk… Tovább »

5 jel, hogy egészséges párkapcsolatban élsz

Amikor rosszul érzed magad egy párkapcsolatban, néha nehéz eldönteni, hogy csak nyafogásról van-e szó, és „jó dolgodban nem tudod, mit csinálj”, vagy tényleg baj van a kapcsolatoddal, és ideje lenne valahogy változtatni. Segítségként megmutatom, hogy szerintem milyennek „kellene” lenni egy jó párkapcsolatnak.   Az alábbiak nem képezik a szentírás részét, inkább csak egy általános iránymutató… Tovább »

Kérdezz másként, élj másként!

Mint mindenki, én is azt hittem, hogy egy probléma megoldásának az a módja, hogy megkeresem rá a helyes választ. A baj csak az, hogy amikor az ember lánya problémával szembesül, akkor zsigerből a következő kérdések jutnak eszébe: Mi a baj ezzel az emberrel? (Miért ilyen idióta a másik?) vagy Hogy lehetek ilyen béna? Talán sejted,… Tovább »

Brutális igazságok, amiket tudnod kell a párkapcsolatról

Sajnos az iskolákban nem tanítanak kapcsolat-tant, és a szirupos-szerelmes amerikai filmek sem a valóságra készítenek fel. Többek között ez is az oka annak, hogy számtalan harmincas nő még mindig rózsaszín leányálmokat dédelget arról, hogy milyen is lesz majd az, amikor rátalál az igazira.     Most igenis illúzióromboló szeretnék lenni, és vitát akarok provokálni. Azt… Tovább »

7 dolog, amit a Szívek szállodájából tanultam

A béna címe ellenére a Szívek szállodája az egyik legszerethetőbb sorozat. Felbukkan benne mindenféle probléma, amivel egy nő találkozhat, ha egyedül nevel gyereket, fasírtban van a szüleivel, és társat keres. Szerethető szereplők és megunhatatlan poénok.   Aki egy kicsit is ismer engem, tudja, hogy megjelenése óta gyógyíthatatlan rajongója vagyok a sorozatnak. Nem tudom, hányszor láttam… Tovább »

Hogyan legyek magabiztosabb?

Ha annyi ezresem lenne, ahányszor már megkérdezték tőlem, „hogyan lehetnék magabiztosabb?”, most a Maldív-szigeteken nyaralnék. Az emberek nagy része szeretne nagyobb önbecsüléssel bírni, a másik fele viszont mélyen megveti azokat, akiket magabiztosnak gondol.   Mit jelent magabiztosnak lenni?   Magabiztosnak lenni nem azt jelenti, hogy eltaposom a másikat, vagy hogy mások kárán jutok előbbre. Nem… Tovább »

7 jel, amiről felismerheted a nárcisztikust

Az emberek többsége képes úgy beleszeretni egy nárcisztikusba, hogy észre sem veszi, hogy mibe keveredett. Egy nárcisztikus vonásokkal rendelkező ember először rendkívül vonzó, a partnere azt érzi, hogy egész életében erre várt, őt kereste, és most megtalálta az igazit. Csak hetekkel, hónapokkal később válik a kapcsolat rendkívül fájdalmassá.   Azért szögezzük le az elején: egy… Tovább »

6 dolog, ami előre jelzi, hogy boldog lesz a házasságod

Mindenki tudja, hogy a házasságkötés nem garancia arra, hogy egész életünket azzal az emberrel fogjuk leélni, akivel házasságot kötöttünk. Honnan lehetne mégis előre tudni, hogy hosszú, boldog, sírig tartó viszony vár ránk, amikor kimondjuk az igent?   Persze mindannyiunknak vannak rosszabb napjai, sőt nehezen elviselhető flúgjaink is akadnak, és természetesen a párunkat sem könnyű mindig… Tovább »

Szeresd önmagad, és készülj örömmel a következő válságra

Ha kicsúszik a lábunk alól a talaj, válságba kerül a párkapcsolatunk, vagy éppenséggel képtelenek vagyunk tartós párkapcsolatban létezni, akkor kétségbeesünk, és azt hisszük, soha az életben nem fog megváltozni a helyzet. Pedig akár örülhetnénk is a válságnak, mert ezek a krízisek jelentik életünk legnagyobb ajándékát.   Nem őrültem meg, tényleg így gondolom. A válság ajándék,… Tovább »

4 dolog, ami akadályozza, hogy felelősséget vállalj az életedért

Felelős vagy az életedért, akár tetszik, akár nem. Akár vállalod a felelősséget, akár nem, akkor is a tiéd. Azért tartasz ott az életedben, ahol most vagy, mert te alakítottad így. Lehetsz rá büszke, mert sikereket értél el, de mondhatod azt is, hogy azért vagy ilyen pocsék helyzetben, mert sose volt szerencséd, rosszul indultál, rettenetes volt… Tovább »

10 dolog, amivel fel kell hagynod, ha tovább akarsz lépni

Előfordul, hogy hosszan elhúzódó válsággal kerülünk szembe. Egy utált munkahely, ahonnan képtelenek vagyunk elszakadni, mert féltjük a megélhetésünket, egy rettenetes párkapcsolat, amiből nem bírunk kilépni, mert rettegünk a magánytól. Ám ha nem lépünk, annak a testi és lelki egészségünk látja a kárát. Íme 10 tipikus hozzáállás, gondolat, ami akadályozza a továbblépést. Engeded, hogy mások véleménye… Tovább »

Együttélés egy perfekcionistával

Sokféle ember van, akivel nem túl jó együtt élni. Ilyen a perfekcionista is. Neki soha semmi nem elég jó, nem elég tiszta, rendes, precíz, tökéletes. Neki egyetlen pasi/nő sem elég szép, okos, gazdag. Ha párkapcsolatba lép valakivel, azt folyton kritizálja, tanítja, kijavítja. Olyan az élet mellette, mintha folyton vizsgázna az ember.   Milyen ember a… Tovább »

Miért lesz a nagy Ő-ből seggfej?

Miért van az, hogy a tökéletesnek induló párkapcsolatok is szörnyű véget érnek? Miért van az, hogy ami az első időkben a leginkább vonzónak tűnt a páromban, pár hónap, év után az őrületbe kerget?   Szerintem nincs ember, aki ne tette volna fel már magának ezeket a kérdéseket. Sajnos egyszerű, instant válasz nincsen rá, de találtam… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!