Unalmas a párkapcsolatom! | Bízz magadban!

Aki már egy ideje házas, olyasmit tapasztal, amit még a legközelebbi barátaival is csak félve oszt meg: unatkozik a párkapcsolatában. Általában apró nyűgökkel, panaszokkal kezdődik, és szakítási fantáziálásokkal végződik. Az illető csalódott, mert erőfeszítései és szerencséje ellenére derengeni kezd neki, hogy a házasság már nem nyújtja azt a kielégülést, amit vár tőle, vagy amit korábban képes volt megadni. Ez egy sorsdöntő pillanat: el kell gondolkodnia azon, hogy valósak-e az elvárásai a házassággal kapcsolatban, vagy esetleg rossz társat választott.

A minap beszélgettem egy ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy egy csomó dolog hiányzik a házasságából. Tíz éve ismerik egymást a párjával, nagy szerelemmel, boldogsággal indult a kapcsolatuk, de az utóbbi években már csak az unalom maradt. Móninak egyre jobban hiányzik a szenvedély, a kedveskedés, a simogatás, a csók, a nagy beszélgetések,a közös röhögések, programok. Nincsenek nagy veszekedések, csak a békés egymás mellett élés. „Kifogyott belőlünk a spiritusz. Hetek telnek el köztünk beszélgetés nélkül. Olyan, mintha észrevétlenül más emberekké váltunk volna, és én ebbe belepusztulok. Látom, hogy megakad a szeme más nőkön, de még csak féltékeny sem vagyok, mert én is megnézem a jó pasikat, ráadásul biztos vagyok benne, hogy a párom sosem hagyna el.”

Azt gondolom, Móniék esete nem egyedi. Sajnos sokan azt gondolják, a hiba a társuk készülékében van: minden problémájuk gyökere, hogy rossz társat választottak. Valójában egy óriási tévhit áldozatai: hisznek abban, hogy a házasságnak, a hosszú távú párkapcsolatnak örök boldogságot kell hoznia. Ha ez nem így van, azt fogalmazzák meg, hogy „kiszeretettek a társukból”, „rájöttek, hogy nem az igazit találták meg”. Amit pedig valójában éreznek, nem más, mint a jóhoz, a boldogsághoz való hozzászokás. Szaknyelven: hedonikus alkalmazkodás. Ez azt jelenti, hogy bármilyen pozitív dolog történik is az életünkben, először a mennyekben járunk a boldogságtól, majd lassanként hozzászokunk a dologhoz, és elkezdünk elégedetlenkedni vele. Gondolj arra, milyen boldog voltál, amikor állást találtál! Ma milyen érzésekkel jársz be a munkahelyedre? Minden nap boldog vagy?

A jóhoz való hozzászokás

Így van ez a házassággal is. Amikor megházasodunk, nagyon boldogok vagyunk, de ez a hangulatjavulás csak két évig tart, utána a boldogságszintünk visszasüllyed a korábbi szintre. A szenvedélyszerelem időszaka átadja a helyét a társszerelemnek. Már ha a pár kibírja ezt a szintcsökkenést, és kitartanak egymást mellett. Sokan már itt csalódottan feladják, mert a házassággal kapcsolatos romantikus elképzeléseik fontosabbak nekik, mint a társuk.

Pedig olyan törvényszerűségről van szó, mint a gravitáció esetében. A világ legtermészetesebb dolga, hogy a hónapok, évek múlásával a hétköznapiság beférkőzik a kapcsolatunkba. Ha felismerjük a kétségbeesésünk, elégedetlenségünk mögött rejlő mítoszt, akkor elkezdhetünk dolgozni azon, hogy megfelelő lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy lelassítsuk a folyamatot. Lehetőleg még időben: mielőtt végképp beleszürkülnénk az unalomba.

A megbecsülés fontossága

A társunk megszokásának az az egyik jele, hogy nem vesszük észre, hogy már nem értékeljük őt. Akkor értékelünk igazán valakit, ha értékesnek tartjuk, ha hálásak vagyunk a társaságáért, élvezzük a vele töltött időt, és folyton tudatában vagyunk annak a jónak, amit neki köszönhetünk az életünkben. Azok az emberek, akik képesek megbecsülni életük egy-egy jó fordulatát, kisebb valószínűséggel fognak hozzászokni a jóhoz.

Tehát több okból is fontos, hogy nagyra értékeljük a másikat. Egyrészt segít abban, hogy hálát érezzünk mindazért, amiben részünk van. Ez már önmagában egy jelentős boldogságfokozó faktor. Másrészt arra sarkall, hogy kifejezzük a másik felé a megbecsülésünket, ami összekovácsolja a kapcsolatunkat. Harmadrészt arra ösztönöz, hogy erőfeszítéseket tegyünk a kapcsolatunk megóvása érdekében. És bónuszként megóv az irigységtől: ha arra koncentrálunk, hogy milyen jó nekünk, nem lesz okunk másokra irigykedni, vagy olyan dolgokra vágyni, amelyek nekünk nem adattak meg.

Összefoglalva tehát, a társunk, a házasságunk megbecsülése segíthet ellenállni a megszokás kísértésének. Nagyon hatékony gyakorlat, ha leírjuk, hogy mit értékelünk a párunkban, a házasságunkban. Sőt, mindezt megfogalmazhatjuk egy levél formájában – még akkor is, ha nem akarjuk megmutatni neki. Az is segíthet, ha elképzeljük, hogy milyen lenne az életünk a társunk nélkül, miféle jókból maradtunk volna ki, ha nem találkozunk vele.

A következő bejegyzésben még mutatok néhány egyszerű unaloműző gyakorlatot. Gyere vissza a folytatásért, vagy iratkozz fel a blogkövetésre!