A táncos történet azért mozgatott meg, mert megérintett, hogy valaki ilyen tisztán képviseli azt, hogy nem kell megfelelnie másoknak. Még úgy is tetszett a dolog, hogy újságíróként kárvallottja voltam a történetnek.
Igen, tényleg fejetlenség volt a szervezésben, én sem tudtam arról, hogy milyen igényei vannak a fotósnak, mit enged ebből a táncot vezető. De nagyon tetszett, hogy nem engedett az elveiből, hogy akár a saját biznisze rovására is inkább a csoporttagok védelmére rendezkedik be. Szóval emelem kalapom lány előtt. Rendkívül tanulságos volt.
A kérdések akkor jönnek, amikor az embernek a főnökével szemben kellene képviselnie az érdekeit. El tudjátok képzelni, hogy efféle bátorsággal álltok ki a főnökötökkel szemben, és efféle nyíltsággal képviselitek az érdekeiteket? Mi a teendő akkor, amikor a te érdekeid ütköznek a munkahely elvárásaival? Mi a tapasztalatotok, kit becsülnek jobban? Azt, aki kiáll az érdekeiért, mindig nyíltan játszik, elmondja, hogy mi van benne, mit érez, mit szeretne? Vagy azt becsülik jobban, aki sunyiban konspirál, manipulál, és jó marketinggel eladja, hogy ő milyen jó dolgozó. Mit gondoltok mindezekről? Te ezt hogyan éled meg? Kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, véleményetekre, akár a kérdéseitekre is.
www.szemelyescoach.hu
Szia Tulipán!
A táncos a csoportot 10 percig engedte fotózni, akkor is azokat, akik szívesen segítettek ebben. CSakhogy a fotósnak kevés volt ez az idő arra, hogy minőségi fotókat készítsen. A táncos arra hajlandó lett volna, hogy akkor fotózzák őt, de a lapnak csoportkép kellett volna. ÉS itt elakadtak a tárgyalások. A táncos hat óra ugrálás után nem akarta megkérni a csoportot, hogy maradjanak még táncikálni a fotós kedvéért.
Hát ennyi a teljes történet. Nekem nagyon tanulságos és lenyűgöző volt látni, hogy valaki így képviseli az érdekeit. Ott és akkor persze nagyon keményen hangzott.
Szia!
Én állandóan táncolok itthon, bár nem akrobatikusan, nem képzetten, csak úgy, lélekgyógyításként stb. Azt mondhatom, hogy nyitottabbá tesz,vidámabbá, boldogabbá, nem zárkózottabbá, még 6 órai ugrálás után is. Aki mégis elzárkózik, noha táncolt, táncos, az olyan profi táncos lehet, akinek ez nem örömforrás, hanem sport vagy hiúsági kérdés, ami végülis egy és ugyanaz. Ezt még el akartam mondani a táncról. Bár senki se szeret izzadt képpel újságba kerülni, de azon lehet zsebkendővel segíteni, és az arcnak ragyognia kéne tánc után, pirosító nélkül is, ha az jó, feltöltő (és nem kimerítő) tánc volt, nem pedig balettos, tragikus haldoklás.
Én megértem, hogy a csoportvezetõ nem akart visszaélni a csoportja erejével, idejével, bizalmával.