5 mondat, amit soha ne mondj egy depressziósnak

A depresszió ronda és alattomos betegség. Észrevétlenül kúszik be az életünkbe, és sokáig tud maradni.

A depresszió jelei:

• örömtelenség, fásultság, reménytelenség
• csökkent érdeklődés a világ dolgai iránt
• nehézkesség, „lustaság”, semmihez sincs kedvem állapot
• fáradtságérzés, passzivitás
• alvászavarok
• étkezési zavarok – leginkább étvágytalanság
• bűntudat, indokolatlan lelkiismeret-furdalás

5 mondat, amit soha ne mondj egy depressziósnak

Szerintem csak szimulálsz, valójában lusta vagy bármit is csinálni.

Nem lusta. Semmi kedve az élethez. Gyakran még ahhoz sincs, hogy reggel felkeljen, és elvánszorogjon a mosdóig. Nem tetteti, tényleg képtelen bármit is csinálni. Ha ezt mondod neki, csak növeled az amúgy is óriási lelkifurdalását.

Szedd össze magad!

Hidd el, ha tudná, megtenné. De nem tudja. Talán ez a legidegesítőbb az összes mondat közül, mert ez tudja a legmélyebbre vinni az embert, és elvenni a maradék önbecsülését is. Pont az a betegségének a lényege, hogy nem tudja összeszedni magát.

Most mi bajod van? Hisz mindened megvan?

A depresszió nem úri passzió, amit az ember jókedvéből művel. Igen, lehet, hogy az illetőnek mindene megvan, de valami odabent mégis nagyon hiányzik. Valóban nehéz egy kívülálló szemévek megérteni, hogy egy gyerekágyas kismama miért lesz depressziós, amikor van szerető férje, egy frissen született tündéri babája. Csakhogy olyan őrült hormonváltozások vannak odabent, ami meg tudja bolondítani az ember lányát. Arról nem is beszélve, hogy milyen komoly belső lelki folyamatokat, családi változásokat okoz egy új jövevény.

Magára kell hagyni, majd akkor összeszedi magát.

A környezet ideig-óráig tűri a depressziós embert, aztán többnyire elfordulnak tőle, mert fárasztó, hogy a külvilág legjobb szándékú segítségére sem javul az állapota. Egy idő után azzal kezdik őt vádolni, hogy nem is akar változni. Pedig nem így van. Szeretne ő, de nem tud. A megoldás semmi esetre sem az, hogy amikor már belefáradtunk a depressziós szenvedéseinek szemlélésébe, akkor magára hagyjuk.

Menj emberek közé! Mozdulj ki!

Ez megint remek tanács, és próbálkozhatunk is rávenni a szenvedőt, hogy mozduljon ki velünk, és érezze jól magát. Lehet, hogy sikerül, de valószínűbb, hogy ehhez semmi kedve. Még valószínűbb, hogy élni sincs kedve.

Amit tehetünk: minden kényelmetlenség és a dolog szomorúsága mellett is vele maradunk, és megpróbáljuk rábeszélni, hogy menjen pszichiáterhez, szedjen gyógyszert, és ami még fontosabb, keressen fel egy pszichológust, és járjon terápiára.

Olvass tovább: http://www.szemelyescoach.hu/