Nagyon sokszor hallottam már értetlenkedő, elítélő megjegyzéseket, amelyek bántalmazott nőkre vonatkoztak. „Miért nem hagyják ott a pasit?” „Biztos mazochisták vagy betegek, mert nem képesek szakítani.” Valójában millió és egy okuk van arra, hogy képtelenek elhagyni azt a férfit, aki bántja, megalázza, gyakran életveszélyesen fenyegeti őket.
Traumatikus kötődés
A bántalmazás egyik legnagyobb tragédiája, hogy a bántalmazott érzelmileg függővé válik az elkövetőtől. Ezt a szakirodalom traumatikus kötődésnek nevezi. Mivel a bántalmazó folyamatosan aláássa a nő önbecsülését, a nőnek egyre inkább szüksége lesz a férfira, mert nem hiszi el, hogy képes a férfi „gondoskodása” nélkül is élni. Másrészt a bántalmazó nem mindig durva és megfélemlítő. Időnként szüneteket tart, ilyenkor szeretetteljes, gyengéd, humoros. Ez az időszakos és kiszámíthatatlan kedvesség az, ami fenntartja a traumatikus kötődést. A nő ilyenkor hálát érez, hogy a férfi nem bántja őt, sőt reménykedik, hogy ez most már mindig így is marad. Ezt a veszélyes illúziót is a trauma okozza. Ráadásul a rendszeres bántalmazás miatt a nő esetleg fél egyedül maradni éjszaka, szorong amiatt, hogy képes lesz-e egyedül irányítani a saját életét. Gyakori, hogy a bántalmazó elszigeteli a nőt a rokonaitól, barátaitól, így a nő tényleg egyedül marad, és ezért mindig óriási a kísértés, hogy visszamenjen a bántalmazóhoz.
A bántalmazó nem engedi meg a szakítást
Egy bántalmazót elhagyni valóságos rémálom. A szakítás gondolatától is begőzöl a bántalmazó, és bármire képes lehet. Előfordul, hogy sírva könyörög, megígéri, hogy megváltozik, majd ha ez nem használ, akkor ordítozni, fenyegetőzni kezd. Miért olyan fontos neki a kapcsolat? Azért, mert a nőt a birtokának gondolja, és elviselhetetlen számára az a tény, hogy a nőnek lehet saját akarata, terve, vágya. Sok bántalmazó még akkor is erőszakos, sőt veszélyes, ha maga sem kíván együtt lenni a nővel, vagy ha ő kezdeményezi a szakítást. Még a szakítás után is gyakran előfordul, hogy folytatódik a volt partner bántalmazása, sőt gyakran fokozódik, még súlyosabb formákat ölt, mint amikor még egy pár voltak.
A szakítás különösen nehéz, ha gyerekek is születtek a párkapcsolatból. A bántalmazó ilyenkor jogot formál a gyerekekkel való kapcsolatra, azokat az anyjuk ellen hangolja, sőt gyakran előfordul, hogy a gyerekek elrablásával, elperlésével fenyegetőzik. Nagyon-nagyon nehéz szakítani annak a bántalmazott nőnek, akinek gyerekei vannak, mert a gyerekein keresztül könnyen zsarolható.
A környezet vélekedése
A legtöbb esetben a környezet nem hisz a bántalmazott nőnek. Képtelenek felfogni, hogy az a bűbájos férfi, akit ők ismernek, képes olyan gonoszságokat elkövetni, mint amiket a párja mesél róla. Egyszerűen nem hiszik el. Sok bántalmazott már itt egyedül marad. Ha a barátok, rokonok el is hiszik a nő által mesélt történeteket, egy idő után megunják a nő állandó panaszáradatát, és elintézik annyival, hogy „de hát miért nem válsz el tőle?”. Képtelenek megérteni, hogy a nő miért nem hagyja ott azt a férfit, aki ennyit bántja őt. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy a barátok elfordulnak a bántalmazott nőtől, aki végképp magára marad, és már nincs kihez fordulnia, amikor tényleg segítségre, szállásra lenne szüksége, ha mégis elhagyná a partnerét.
Az igazságszolgáltatás sem segít
Nos, az igazságszolgáltatás elvileg a gyengék és bántalmazottak barátja, valójában a legtöbb esetben a gyakorlat azt mutatja, hogy nem segít. Családon belüli erőszak esetében a bíróság nehezebben hisz a nőnek, ráadásul a bántalmazó mindent elkövet, hogy a maga oldalára állítsa a hivatal embereit, kétségbe vonja a nő őszinteségét. Például a következőkkel vádolhatja a nőt: „A partnerem eltúlozza, amit tettem.”, vagy ha kihívják a rendőrséget: „Csak vitatkoztunk, nem veszekedtünk.”, esetleg: „A feleségem egyre csak ütött, én csak megpróbáltam megvédeni magamat.” Sajnos a rendőrség gyakran a férfinek hisz. Ennek az az oka, hogy az előbb még céklalila fejjel ordítozó férfi egy pillanat alatt, gombnyomásra lehiggad, amikor kiérkezik a rendőrség, bűbájosan kedves lesz. (Ennyit arról, hogy a bántalmazónak gondjai vannak a haragja lecsillapításával!) A feleség pedig magán kívül zokog, sír, kiabál. Ki tűnik ebben a helyzetben normálisnak? Hát nem a nő… Ráadásul a feleség gyakran a férfi védelmére kel, mert tisztában van vele, ha férjét beviszi a rendőrség, csak egy-két napig lesz nyugalma, ám ha a férfi hazatér, nagy verést kap azért, mert az asszony bevitette őt.
Ha el is jut az ügy a bírósági szakaszig, a bíróságok nem szívesen küldik börtönbe a bántalmazót, mert meg vannak róla győződve, hogy „minden férfinél elszakad egyszer a cérna, ha a feleség túl messzire megy”. Ha pedig a párnak közös gyerekei vannak, akkor a gyerekeken keresztül a nő továbbra is bántalmazható, zsarolható.
Úgy tűnik tehát, hogy a bántalmazótól megszabadulni nagyon-nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Egyetlen titka van: segítséget kell kérni a környezettől illetve az erre szakosodott intézményektől (pl. NANE). A környezet pedig egyet tehet: türelmesen, kitartóan, ítélkezés nélkül meghallgatja a bántalmazottat.
Ha szeretnél róla beszélni, meghallgatlak.
További bejegyzések a bántalmazásról:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: