Ezt tanuljuk a gimiben a szerelemről

Belegondoltatok már abba, hogy mit tanulnak a gimnazisták irodalom órán a szerelemről? Milyen képet kap egy mai tizenéves a házasságról? A négyéves gimnáziumi tananyagban nincs egyetlen olyan szerelemi történet sem, ami happy enddel végződne, vagy ami használható megoldást adna egy párkapcsolatban felmerülő kérdésekre. Nehéz helyzetek, hibás döntések, elfuserált, tönkrement életek. Az irodalomórákon ezzel találkoznak a gyerekek.

Ha pedig kimennek a suliból, szétnéznek a családban, ismerősi körben, szintén nem sok pozitív példát látnak arra, hogyan is érdemes működtetni egy házasságot. Na, erre mondhatjátok, hogy az iskola legalább ebben az egy esetben tényleg “az életre” készíti fel őket. Így legalább megtanulják, hogy “az élet nem fenékig tejfel”, vagy ahogy egy anyukától hallottam egyszer a buszon, ahogy az óvodás gyerekét tanította: “Szar az élet, fiam. Szokd meg!”. Csoda, ha ezek után a házasulási kedv csökkenőben van? Nézzük végig konkrét példákon keresztül, mit is tanulnak a gyerekek a szerelemről, házasságról!

1. Az igazi szerelem reménytelen

Az irodalomtörténet a reménytelen szerelmek története. Számtalan olyan író, költő volt, aki messziről epekedett a választottjáért, és még arra sem vette a bátorságot, hogy a hölgy elé álljon, és vállalja az érzéseit: ott van például Dante, Vajda János, de beszélhetnénk Petrarcáról és az ő Laurájáról is. Így aztán megszülettek a gyönyörű, fájdalmas, epekedő elégiák, amelyekből jól megtanulhatja a gyerek, hogy a szerelem fáj, nehéz, és az az igazi érzés, amit nem viszonoznak. Tehát szerelem=fájdalom, nagy, heves, lángoló érzelmek. Aztán amikor szerelmes lesz, esetleg viszonozzák is az érzéseit, telnek a hónapok, csökken a hormonok hatása, a fiatal ott találj magát a kételyei közepette: az is szerelem, amikor csak úgy békésen, viszonzott szerelemben együtt élünk, és nincsenek nagy drámák? A versek, regények alapján azt gondolja, hogy amikor nem hullámoznak az érzések, amikor nem szenved a visszautasítástól, akkor az már nem is szerelem. Nem a levegőbe beszélek: számtalan ezzel kapcsolatos kérdést kapok tizen- és huszonévesektől.

És akkor még Az ifjú Werther “szenvelgéseiről” nem is beszéltem, ahol a főhős úgy dönt, hogy a szeretett személy nélkül nincs értelme az életének, és véget vet a szenvedéseinek. Tudjuk, hogy a regény megjelenése után öngyilkossági-járvány indult meg a reményvesztett, plátói szerelmesek között. Hál’istennek a Werther világa olyan messze van a mai tizenévesektől, hogy az egészségesebb lelkületű diákok nem is bírják végigszenvedni magukat az amúgy rövidke regényen.

2. Legyél hűséges, akkor is, ha a férfi félrelép

Ez a felfogás tükrözi a korábbi évszázadok felfogását a férfi és a nő közötti különbségről. Vagyis amit szabad a férfinak, az elítélendő, büntetendő egy nő esetében. Ott van például rögtön Odüsszeusz és Pénelopé sztorija. Odüsszeusz elmegy háborúzni. Már mindenki rég hazatért a hősök közül, de ő még mindig bolyong, mert “világkörüli” útra indul, majd belefáradva a kalandozásokban boldogan tölt éveket szeretője, Kalüpszó nimfa szigetén. És mit csinál ezalatt a felesége? Ellátja otthon a királyság ügyeit, neveli a közös gyereküket, és ellenáll a vagyonukat felzabáló kérők ostromának, mert ő még mindig hűségesen és vakon bízik abban, hogy a férje egyszer visszatér. És tényleg, végül elnyeri méltó jutalmát, amikor Odüsszeusz kiélve magát végre hazatér. Ha Pénelopé felkeresne egy mai pszichológust, párkapcsolati tanácsadót, egészen biztos vagyok benne, hogy a szakember abban támogatná, hogy zárja le végre ezt a kapcsolatot, és válasszon egyet a kérők közül.

Hasonló sorsot élnek meg Timár Mihály asszonyai is Az aranyember című regényben. Timár “önhibáján kívül” belesodródik egy házasságba, ám a boldog szerelmet egy titkos szigeten találja meg. A regény pedig úgy van megírva, hogy az olvasónak megszakad a szíve szegény férfiért, aki képtelen dönteni a két nő között.

Hogy mit tanul mindebből egy mai gimnazista? Azt, hogy a férfinak extra jogai vannak, szabad kalandoznia, hiszen máshogy van felépítve. A jó asszony köténye pedig továbbra is mindent eltakar. A nő sorsa a tűrés…  Így aztán szuperül bele lehet ragadni bántó, megalázó, bántalmazó kapcsolatokba, hisz a férfiak mind egyformák, és a nő úgyse talál jobbat.

3. Az asszony lép félre, de csúnyán ráfizet

A XIX. században második felében már megjelentek az első olyan regények, amelyek nem titkolt célja a házasság válságának bemutatása volt. Bovaryné, Anna Karenina, Ibsen drámái már az asszony oldaláról mutatják be, milyen a boldogtalan házasság. Megoldást sajnos ők sem tudnak kínálni. Bovaryné és Anna Karenina belehal a boldogtalanságba, Ibsen Nórája pedig elhagyja a férjét. Megoldás itt sincs.

Igen, tudom, hogy az irodalomtörténet tanításának nem az a célja, hogy a gyereket a családi életre neveljük. De minden egyes olvasmányélmény formálja a kamasz gondolkodását a világról. Amit pedig az irodalomórákon a házasságról olvas, hall, egyáltalán nem szívderítő. Tudjátok, mi vigasztal? Hogy a gimnazisták 90% egyáltalán nem olvassa el a kötelezőket, és baromira nem gondolkodik el azon, hogy mi is volt a mondanivalója egy több száz évvel ezelőtt élt öreg fószernek a szerelemről. A kérdés már csak az, hogy akkor minek erőltetjük az irodalmi kánonba belegyökerezett művek tanítását? Nem tölthetnék valami hasznosabbal az időt a gyerekek magyar órán?

 Ha szeretnél a regényeknél hasznosabb infókat kapni a szerelemről, nézd meg ezt!