Az emberek többsége azt gondolja, hogy a boldog párkapcsolathoz az szükséges, hogy megtalálják az Igazit, akivel képesek harmonikusan élni. Valójában a boldog párkapcsolat kulcsa inkább az, hogy elég érett személyiség vagyok-e ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatot alakítsak ki valakivel. Vagyis nem az a lényeg, hogy megtalálom-e az Igazit, hanem hogy én magam képes vagyok-e Igazivá válni.
Az Igazivá váláshoz szerencsés esetben nem kell más mint egy érzelmileg intelligens szülőpár, aki fejleszti gyermeke érzelmi intelligenciáját, és jó példával jár elöl a saját párkapcsolatában. Sajnos a legtöbb esetben nem ilyen szülők mellett nevelkedünk, és az érzelmi érettségünk kialakításán nekünk magunknak kell munkálkodnunk. A feladat végrehajtása nem lehetetlen, de könnyen lehet, hogy sok erőfeszítést és munkát igényel, hogy az alábbi feltételeknek megfeleljünk.
Ahhoz, hogy boldog párkapcsolatot alakítsunk ki, fontos, hogy önmagunkat és a környezetünket is reálisan észleljük. Vagyis ne merüljünk el az álomvilágunkban, ne lássunk szerelmet ott, ahol csak baráti érdeklődés van, és merjük felismerni a vonzalmat, amikor az tényleg felénk irányul. Nagyon lényeges, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a valóságot a képzeletünkben létező álomvilágtól. De ugyanilyen fontos, hogy az önmagunkról alkotott képünk szinkronban legyen a környezetünk rólunk kialakított véleményével: vagyis ne legyen sokkal rosszabb véleményünk önmagunkról mint a környezetünknek. Az is fontos, hogy önmagunkról ne a jó-rossz mentén ítélkezzünk. A reális önértékelés része, hogy a saját tulajdonságainkat minősítés nélkül, tényként kezeljük. Az érett személyiség magabiztossága stabilan erős, szélsőségektől mentes.
Ha képesek vagyunk reálisan megítélni magunkat, akkor már nem járunk messze a pozitív önbecsüléstől. Aki képes arra, hogy önmagát elfogadja, szeresse, figyeljen önmaga szükségleteire és azok kielégítésére, az békében fog élni önmagával és másokkal is. Ha valaki nem érez szeretetet, megbecsülést önmaga iránt, az mások szeretetére is alkalmatlannak fogja magát tartani, és rendre olyan partnereket fog választani, akik ezt a magáról alkotott negatív képet folyamatosan megerősítik. Vagyis folyamatosan romboló, mérgező párkapcsolatban fog élni. Van itt még egy következmény: aki önmagát nem becsüli, nem fogja becsülni, tisztelni a másikat sem, és folyamatos kritikájával szétrombolja a legjobban induló párkapcsolatot is.
Reális önismeret, önbecsülés kézen fogva hozza magával az önkritikát és a humort. Aki becsüli magát, az önmaga tökéletlenségét természetesnek tekinti, ezért a tévedéseit, hibáit képes humor tárgyává tenni – anélkül, hogy közben megszűnne szeretni, becsülni önmagát. Soha nem fogom elfelejteni azt a duci ismerősömet, aki – amikor felhívták a figyelmét arra, hogy nagy a hasa -, így válaszolt: “Aha. Ha tudnád, hogy mennyi munkámba került, míg ekkora lett!”. És szívből jövően kacagott hozzá.
Az önkritikával rendelkező ember nagyobb érzelmi vihar nélkül kibírja, ha kritizálják, hiszen ez számára fontos visszajelzés, amit képes fontolóra venni, átgondolni. Ugye, nem kell részleteznem, hogy ez mennyire fontos egy párkapcsolatban?
Aki megfelelő önbecsüléssel, önkritikával rendelkezik, az képes arra is, hogy elfogadja: az emberek eltérő módon gondolkodnak, viselkednek. Érti azt is, hogy az elfogadás nem jelenti azt, hogy érzelmileg azonosul az adott véleménnyel vagy cselekedettel. Mindössze annyit jelent, hogy az adott helyzetben kerüli a minősítést, nem ítéli el a másik embert, a másiktól nem várja el a változást, és nem tesz kísérletet arra, hogy a megpróbálja meggyőzni a maga igazáról. Elfogadja, hogy minden embernek saját életútja van, joga van másként gondolkodni, viselkedni. Az elfogadó ember megértette, hogy a világ megjobbításához nem másokat, hanem saját magát kell megváltoztatnia. Az elfogadó ember meghagyja a párjának a tévedéshez való jogát.
Azt gondolom, hogy ez hihetetlenül nagy falat a legtöbb ember számára. Márpedig ennek hiánya miatt megy tönkre a legtöbb párkapcsolat.
Ez szorosan kapcsolódik az előzőekhez. Aki képes elfogadni mások másságát, az kerüli, hogy beleavatkozzon mások életébe. Nem vállal felelősséget a párjáért, nem próbálja a problémáit megoldani, nem cselekszik helyette. Nem osztogat neki tanácsokat, kéretlenül nem avatkozik bele az életébe.
Aki ezt teszi, azzal rombolja a kapcsolatát, mert a kéretlen segítségnyújtásával azt üzeni: “nem tartalak elég érettnek, képesnek arra, hogy a saját problémáidat megold. Csak akkor leszel jó nekem, ha azt teszed, ahogy én mondok.” Mindez sérti a másik önbecsülését, még akkor is, ha ezt így nem képes megfogalmazni.
Az érett ember képes annak belátására, hogy a párja szükségletei a párjának pont annyira fontosak mint neki a sajátjai. Az érett ember egyszerre képes arra, hogy háttérbe szorítsa a saját érdekeit, figyeljen a párja szükségleteire, ugyanakkor ha úgy adódik, és neki vannak fontos céljai, akkor képes ezért kiállni,és érvényesíteni az érdekeit. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsa, képes úgy kommunikálni, hogy azzal ne bántson meg másokat. Vagyis kiváló konfliktuskezelési képességekkel bír.
Vagyis tud bensőségesen szeretni, érzelemgazdag kapcsolatot kialakítani. Stabilitást, biztonságot, megbízhatóságot sugároz. Helyesen ismeri fel a saját érzéseit, ezeket képes megnevezni, és megfelelő formában kifejezni. Különösen fontos ez a harag esetében! Képes úgy kimutatni a haragját, hogy az nem csap át agresszióba. Ugyanakkor kiválóan felismeri mások érzéseit is, és képes az empátiára. Ez azt jelenti, hogy a párja jelzései alapján felismeri, hogy a másiknak mikor van szüksége együttérzésre, támogatásra, bátorításra.
Ez hihetetlenül fontos! Amíg az ember a szüleihez fűződő kapcsolatát nem dolgozta fel, addig nem képes teljes értékű felnőtt életet élni, vagy tartós, boldog párkapcsolatot kialakítani. Ez elég súlyosan hangzik, de sajnos igaz. A legtöbb emberben nem is tudatosul, hogy a feldolgozatlan gyerekkori sérülései milyen súlyosan károsítják a párkapcsolatát. Az otthonról hozott családi minták eleve befolyásolják a párválasztást – még akkor is, ha tudatosan a szülők ellenében választunk. A párkapcsolat során pedig egyre inkább megfigyelhetjük, hogy néha pontosan ugyanúgy viselkedünk, ahogy a szüleink szoktak az adott helyzetben.
A feldolgozás során az életvezetés nem kívánatos elemei tudatosulnak, és az ember felszabadul ezek terhe alól. A feldolgozás a legtöbb esetben valamiféle szakember segítségével szokott jól megtörténni.
Ha szeretnél alkalmassá válni egy igazán boldog párkapcsolatra, nézd meg, hogyan segíthetek neked!
