Így csökkentsd a magányodat válás, szakítás után

Válás, szakítás után néha mérhetetlen módon ránk telepszik a magány. Különösen az esték és az éjszakák tudnak fájdalmasak lenni. Bármennyire nehéz is, a megoldás ezúttal is a saját kezünkben van. Nagyon sok mindent tehetünk azért, hogy enyhítsük az egyedüllét okozta szorongásainkat.

Amikor beszippant az üresség

Mire válásra, szakításra kerül a sor, addigra sokan már eleve magányosnak érzik magukat. Együtt élni valakivel, akivel már rég elhidegültünk egymástól, olyan, mintha nyitott ablaknál élnénk a sarkvidéken. Ráadásul gyakran még a szabadság sincs meg arra, hogy otthonról eljárva enyhítsük a magányt.

Gyakran még azok is megtapasztalják a magány szorítását, akik vágytak a különválásra. Különösen akkor szokott ránk törni ez az érzés, amikor olyan tevékenységeket végzünk, amit máskor a párunkkal együtt szoktunk csinálni.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy hosszú együttélés alatt a baráti társaságunk felmorzsolódhat, hiszen a gyerekek, munka mellett alig van időnk ápolni a régi kapcsolatokat. Amikor pedig beüt az elválás, az ember ott találja magát szociális védőháló nélkül. Akiknek sikerült megőrizniük a baráti társaságukat, azok egy másfajta problémával szembesülhetnek. A baráti társaság néha választ a szétváló pár tagjai között, és az egyiket attól kezdve nem hívják meg sehová.

Emlékszem arra a mérhetetlen űrre, amibe az első kapcsolatom lezárása után pottyantam. Az akkori baráti körünk az exemet választotta, engem nem hívtak többé sehova. Néha szinte elviselhetetlennek és őrülten igazságtalannak éreztem az egészet. A barátaim elvesztése jobban fájt mint a szakítás. Ültem egy idegen város idegen lakásában, és a kollégáimon kívül egyáltalán nem volt semmiféle kapcsolatom. Nagyon emlékszem arra az éjszakára, amikor leesett a tantusz: ha nem teszek semmit a változásért, akkor ez most sokáig így is marad. És kínlódva, keserves erőfeszítéssel rábírtam magamat arra, hogy kimozduljak otthonról, tudatosan társaságot és barátokat keressek.

A magányérzet csökkentése

Néha már az is sokat segített, hogy az egyedül töltött órákra máshogyan tekintettem, és komolyan strukturáltam az időmet.

• A figyelemelterelés az első legjobb barátom

Sokat segített, hogy szinte minden percemet beosztottam, hogy ne legyen időm gondolkodni. Még a szabadidőmben is olyan tevékenységeket kerestem, amelyek nem engedték, hogy elkalandozzon a figyelmem. Olvastam (izgalmas regényeket), tornázni jártam, főztem és filmeket néztem. Ha elkapott a magány érzése, és legszívesebben zokogva a fejemre húztam volna a takarót, bevetettem a kedvenc antidepresszánsomat: megnéztem egy részt a Szívek szállodájából. A Gilmore lányok humora képes volt feledtetni velem a saját nyomoromat.

• Gyakrabban találkoztam a megmaradt barátaimmal

Persze, azért maradt néhány barátom, akik nem tartoztak a közös baráti körhöz. Nem éreztem derogálónak, hogy újra meg újra felhívjam őket. Nem gondolkodtam azon, hogy legutóbb is én kerestem, na most ő jön. Szükségem volt a társaságukra, hát hívtam őket, és találkoztunk. Meglátogattam rég nem látott ismerőseimet, rokonaimat. A társaságukban azt élhettem át, hogy fontos vagyok, és nem mindenki utasít el. Gondold végig, hogy ki az, akivel felvehetnéd ismét a kapcsolatot! Ki az, akivel már rég nem találkoztál, de időnként eszedbe jut, hogy “de jó is lenne, csak épp nincs időm”.

• Átalakítottam az “első szaros történetemet”

Brene Brown írja az egyik könyvében, hogy nagyon nem mindegy, hogyan gondolkodunk arról, amit a másik mondott vagy csinált. Ha felhúzod magad amiatt, amit az extársad tett, gondold végig, hogy milyen történetet mesélsz magadnak a történtekről. Azért csinálta ezt, hogy veled kiszúrjon? Tényleg? Biztos vagy benne? Lehetséges esetleg másfajta magyarázat is a viselkedésére? Ha például a barátaimra gondoltam, akik nem hívtak többet sehova, az “első szaros történetem” az volt, hogy az exem sokkal érdekesebb, őt jobban szeretik, tehát őt választották. Amikor jobban belegondoltam, lett szimpatikusabb, számomra megnyugtatóbb magyarázat is: neki volt autója, ő szervezte a programokat, naná, hogy kihagyott belőle. Ha így gondoltam a történtekre, már nem haragudtam annyira az egykori barátaimra.

Valójában baromira mindegy, hogy miért alakult így, bizonyára sokösszetevős volt a történet. De engem jobban megnyugtatott a második változat, és jobban építette a romokban heverő önbecsülésemet. Gondold át, hogy te vajon miféle magyarázatokkal keseríted magad! Van esetleg jobb ötleted, ami rád nézve kevésbé bántó? Nagyon nem mindegy, hogy mit mondasz magadnak.

• Fogadd el a magányt!

Néha úgy is csökkenthetjük a magány szorongatását, ha elfogadjuk az emberi állapot részeként. Igen, néha mindannyian magányosak vagyunk. Bárki, bármikor lehet magányos. Még akkor is, ha szerető család és barátok veszik körül. De elmúlik. Ezt persze nehéz elhinni akkor, amikor fuldoklunk az egyedülléttől, és ránk telepszik a süket csönd. De egészen biztosan elmúlik. Azt a kis időt pedig ki lehet bírni, különösen akkor, ha tudatosan teszünk azért, hogy eloszlassuk a magányt.

Nézd meg, hogyan segíthetek neked túllépni a szakítás, válás utáni magányon!