Összevesztél valakivel, dúlva-fúlva hazamész, és elpanaszolod a párodnak, hogy milyen hülye az illető. Mire életed párja higgadtan közli, hogy valójában te viselkedtél hülyén, és annak a másiknak van igaza. Erre aztán végképp kiakadsz, és dühöngve kiosztod a párodat is, mert soha nem áll melléd. Majd jön a duzzogás és az önsajnálat. Jelzem, joggal.
Engem soha senki nem ért meg!
Nem elég, hogy összevesztél valakivel, még a párod is azt állítja, hogy tévedtél, nem volt igazad. Joggal vagy kiakadva, hiszen a párod, akitől empátiát, megértést reméltél, még behúzott neked egyet. Elkeseredettnek, dühösnek, csalódottnak, meg nem értettnek és végtelenül magányosnak érzed magad. És bárki bármit is mondjon , ez így teljesen rendben van. Szabad így érezned magadat, és teljesen jogosak az érzéseid, hiszen az eredeti bosszúságodra nem kaptál megértést. Az persze már más kérdés, hogy ezekkel az érzéseiddel mit teszel, és hogyan tudod őket úgy kifejezésre juttatni, hogy az mást (a párodat) ne bántson. Ez különösen nehéz ezekben a helyzetekben, hiszen épp nyakig ülsz az érzéseidben, és egyáltalán nem vagy képes logikusan gondolkozni, és helyesen cselekedni.
Empátiát kérek!
Ha sokadjára ismétlődik ez köztetek, akkor egy higgadt, nyugodt, békés pillanatban elmondhatod a párodnak, hogy amikor ez történik, akkor csalódott, dühös és meg nem értett vagy, és semmi másra nem vágysz, csak egy kis megértésre és empátiára. Nem kell, hogy igazat adjon neked, sőt az is lehet, hogy a lelked mélyén te is pontosan tudod, hogy nincs igazad azzal a másikkal szemben. Az is lehet, hogy szégyelled a korábbi viselkedésedet. De sokkal könnyebb ezt az egészet elismerni, ha a párod csöndben meghallgat, még akkor is, ha egyáltalán nem ért veled egyet. Ha lehiggadtál, utána sokkal szívesebben meghallgatod az ő véleményét is. Vagyis előbb kéred az megértést, empátiát, és csak utána a véleményt. A sorrend nem felcserélhető, mert kiborulás lesz a vége.
Ha te vagy az, aki nem ért egyet a párjával
Tegyük fel, hogy te vagy az, aki végignézed, ahogy a párod konfrontálódik valakivel, és teljesen világos számodra, hogy a társad hülyén viselkedik, és egyáltalán nincs igaza. Ha ezt rögtön, azon melegében megmondod neki, akkor egy oltári nagy veszekedésnek leszel a részese, hiszen a párod az előző vitában keletkezett összes feszültségét is a nyakadba zúdítja, és te leszel a hibás mindenért. Lehet, hogy kívülről nézve nincs igaza, de a belső érzésvilágát tekintve, ő éppen csalódott az elvárásaiban, mert azt szerette volna, hogy állj mellé. Azt fogja érezni, hogy te inkább érzel együtt azzal a másikkal – az ellenféllel! – mint vele. Úgy fogja érezni – teljes joggal -, hogy elárultad.
Persze, erre mondhatod, hogy nem fogsz hazudni, nem fogsz úgy csinálni, mintha egyetértenél vele, amikor a helyzetről ordít, hogy a párod hülyén viselkedett. Nem is kell úgy tenned, mintha egyetértenél vele. Csak értsd meg az érzéseit, és érezz vele együtt! A kettő egyáltalán nem ugyanaz! Mondd el neki, hogy megérted, hogy dühös, csalódott, fél stb – vagyis tükrözd az érzéseit, jelezd neki, hogy van róla sejtésed, hogy mi megy benne végbe.
Ha megkapja az együttérzésedet, hamarosan le fog csillapodni, és akkor megkérdezheted, hogy kíváncsi-e a véleményedre. Ha nem, akkor így jártál, tartsd meg magadnak. Lehet, hogy két nap múlva magától fog megkérni, hogy mondd el, hogy mit gondolsz. Ha ott és akkor nyitott arra, hogy meghallgasson, akkor mondd el neki, te hogyan láttad ezt a helyzetet. Könnyen lehet, hogy ő addigra már pontosan tudja, hogy mit rontott el. De az is lehet, hogy napokra van szüksége ahhoz, hogy ezt belássa.
Na végre! Nekem van igazam!
Igen, lehet, hogy az adott helyzetben neked van igazad. De akkor ebből az következik, hogy ütöd-vágod a másikat, mert ő a szerencsétlen hülye, aki képtelen normálisan viselkedni? Vagy elküldöd gondolkozni, mint egy kisgyereket? “Mars a szobádba, és gondolkodj a bűneiden! És ha beláttad, hogy igazam van, akkor majd szóljál!”. Tényleg azt várod, hogy néhány óra vagy nap múlva majd előkullog, és belátja, hogy igazad van? Ugye, tudod, hová tart az a kapcsolat, amelyikben az egyik félnek folyton igaza van? A szakítás és a válás felé. Amelyik kapcsolatban az igazáért harcol az egyik fél, ott a kapcsolat óhatatlanul tönkremegy. Megéri?
Akár gondolkodhatnál úgy is, hogy lehet, hogy most nekem van igazam, én vagyok az erős, ő pedig a gyenge, mert tévedett. Akár mondhatnád azt is, hogy “ő most nehezebb helyzetben van, és még némi belső munkát is be kell fektetnie, amíg rájön arra, hogy miben tévedett. Akár lehetnék vele nagyvonalú is, amíg ezt a munkát elvégzi. Valószínűleg el fog oda jutni, hogy amit tett, abban volt egy csomó dolog, ami nem volt helyes. Valószínű, hogy ezt nem lesz könnyű belátnia. Nem azért, mert hülye, hanem mert hasonló helyzetben nekem se lenne könnyű. És mivel most én vagyok a jobb pozícióban, kivárom, amíg elvégzi ezt a munkát, mert fontosabb a kettőnk kapcsolata mint az igazam.” Vagyis – mivel én vagyok az erősebb ebben a helyzetben – igazodom a gyengébbhez. Tehát nem azt várom el, hogy ő igazodjon hozzám, hanem én igazodom és várok rá türelmesen. Mert az a belső munka, amit el kell végeznie, nem kevés.
Az a kapcsolat, ahol ez a belső dinamika meg tud fordulni, és az “igazam van, tehát igazodom hozzám!” válik belső szabállyá, életképes és szeretettel teli kapcsolattá válik. A másik logika a rombolás és válás felé tart. Lehet választani.
Ha elakadtatok a vitáitok kezelésében, nézd meg, hogyan segíthet nektek a párkapcsolati coaching!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: