Azt akarom, hogy változz meg!

Amikor elromlik egy párkapcsolat, mindkét fél azt várja a másiktól, hogy az változtasson egy-egy bosszantó tulajdonságán. Ha ez nem történik meg, akkor vége a kapcsolatnak. A kérdés csak az, hogy tudunk-e változtatni a tulajdonságainkon, viselkedésünkön, illetve hogy akarunk-e változni a másik és a kapcsolat kedvéért. Hol a határ az alkalmazkodás és az önfeladás között?

Meg tudunk változni?

Először is vizsgáljuk meg azt, hogy képesek vagyunk-e a változásra! A pesszimista szemlélet szerint ha valaki hallgatag természet, akkor ő már ilyen is marad. Ha egy pár két éve folyton veszekszik, akkor ez már így is marad. Ugyan, mi változna?

Nem lennék segítő szakember, ha egyetértenék azzal az elgondolással, miszerint az emberek nem képesek változni. Az emberi tulajdonságok kapcsolatokban alakulnak ki, és kapcsolatokban képesek változni is. A kutatók szerint nem magát a tulajdonságokat örököljük, hanem az arra való hajlamunkat. Nem szükségszerű tehát, hogy egy hallgatag apuka fia is némaságba burkolózzon egész életében. Ezen természetesen lehet változtatni.

A zsörtölődő és a süket

Nézzünk egy átlagos párkapcsolati konfliktust! Van egy pár, akik egészen jól megvannak egészen az első gyerekük születéséig. Ekkor a feleség otthon marad a gyerekkel, és rendszerint alig várja, hogy a férje hazaérkezzen, és végre beszélgethessen valakivel. Csakhogy a férj pár hónap után úgy érzi, hogy az asszony mindig ugyanarról beszél, és elveszíti az érdeklődését. Csak akkor néz fel az újságjából, amikor a nő valami drámai dologról kezd el beszélni. Az asszony veszi a lapot, megérti, hogy csak akkor kap figyelmet, ha prezentálni tud valami drámát, így aztán rövidesen rászokik arra, hogy zsémbel, morog, panaszkodik. A férj pedig megszokja a nő új működésmódját, és elkezdi elengedni a füle mellett a megszokott morgást. A nőnek erre fokozni kell a dráma nagyságát, hogy valahogy figyelmet kapjon.

Egy idő után mindketten elkezdnek panaszkodni. A nő azt mondja, hogy a férje süket, nem figyel rá, miközben a férfi igen figyelmes a munkatársaival, és csak a feleségétől hallja ezt a vádat. A férj pedig azt állítja, hogy házsártos az asszony, a jellemétől elválaszthatatlan az elégedetlenkedés. A nő kizárólag a párjával szemben házsártos, mindenki mással normálisan viselkedik.

Mi történt itt? A pár tagjai egymásban alakították ki a nemkívánatos szokásokat. A negatív tulajdonság nem volt eredendően a jellemük része, hanem a közös kapcsolatban alakult ki, egymást tanították meg zsémbelni és nem odafigyelni.

Tehát amikor változást követelünk a párunktól, érdemes megvizsgálni, hogyan alakult ki a másikban a nem kívánatos tulajdonság, és mi a saját részünk az egészben.

Alkalmazkodjunk vagy változzunk?

Az emberek kétféleképp gondolkoznak a kapcsolatokról: egy jó kapcsolatban alkalmazkodnunk kell a másikhoz. A másik elgondolás szerint kérhetjük a párunktól, hogy változzon meg. Valójában a megoldás valahol a kettő között félúton van. Egyrészt nem kell mindent eltűrni, másrész mindent megváltoztatni sem kell. Lehet kérni a párunktól, hogy figyeljen ránk, csak nem mindegy, hogyan tesszük. Mennyire más, ha azt mondjuk, hogy „Kérlek, tedd félre az újságot, és legalább öt percig figyelj rám!”, mint ha duzzogunk, csapkodunk vagy éppen kiabálunk, mert nem kapunk figyelmet.

A kérdés már csak az, hogy mi az, amit meg kell változtatnunk, és milyen mértékben. Lehet, hogy a párunk az őszinte és nyílt kérésünkre azt feleli, hogy „Nem tudom megtenni, képtelen vagyok ezen változtatni.” De az is lehet, hogy azt mondja: „Túl sokat kérsz. Ha ezen változtatok, az már nem én leszek.” Vagyis a változtatás ára túl nagy, hiszen a kapcsolatban mindenki szeretne önmaga maradni.

Ne változzunk minden áron!

A válások egyik oka, hogy az egyik fél megkövetel valamit, amit a másik nem tud, vagy nem akar teljesíteni. Vagyis a változás ára túl nagy számára, és ezzel vége a kapcsolatnak. Ha olyasvalamit követelnek tőled egy kapcsolatban, amin te nem akarsz változtatni, a legtisztább megmondani: „Sajnálom, ezen nem tudok, nem akarok változtatni.” Ha a másik nem tud együtt élni ezzel a tulajdonságoddal, akkor joga van elhagyni téged, de a döntés ekkor már az ő felelőssége.

Nézzük máshonnan!

Ha viszont a zsémbes és a süket példájára visszatérünk, nézhetjük máshonnan is a dolgokat. Megérthetjük, hogy nem a pár tagjainak egyes tulajdonságaival van baj, hanem azzal, ahogy egymással bánnak. Nem a pár tagjai a hibásak, hanem a kapcsolatukban van a probléma gyökere. Igazából egymásnak tanították meg a helytelen viselkedést. Más kapcsolataikban mindketten tudnak normálisan működni. A pár tagjainak tehát meg kell tanulniuk odafigyelni egymásra, és arra, hogyan bánnak a másikkal.

Vagyis nem az a jó kérdés, hogy alkalmazkodjak-e vagy változzon a másik! Az a jó kérdés, hogyan csináltuk, hogy ilyen pocsékul működünk együtt, és hogyan tudnánk együtt változtatni ezen. Tehát amikor azt követeled a párodtól, hogy a következő 127 pontban változzon meg, akkor inkább gondold végig, hogy te mit teszel azért, hogy ő így viselkedik a kapcsolatban, és mit tudtok tenni együtt a változásért!

Ha érdekel a téma bővebben, gyere el a Miért romlik el a párkapcsolat, és hogyan tudjuk megjavítani című előadássorozatra!