Vannak az életünkben döntéshelyzetek, amikor fogalmunk sincs, hogy mégis merre kellene elindulnunk. Az is előfordul néha, hogy azt hisszük, csak két kellemetlen vagy fájdalmas dolog közül választhatunk, és nem látjuk, hogyan lesz bármelyik alternatívának pozitív kimenetele. Ilyenkor vajon mit lehet tenni?
Elmondom, nekem mi szokott segíteni. Talán sokan tudjátok, hogy húsz évig tanítottam egy középiskolában. Az utóbbi években már nagyon rosszul éreztem magam ott, de tanítani nagyon szerettem (ma is szeretek). Nem a gyerekekkel volt bajom, és legyen elég erről ennyi. Január óta a férjem minden nap azzal indított el reggel, hogy „Meddig akarsz még bejárni az iskolába?”. Január óta (valójában már évek óta) gondolkodtam, hogy merre induljak tovább. Menjek vagy maradjak? Amikor eddigi életemben ilyen döntéshelyzetekbe kerültem, jó grafomán módjára mindig nekiálltam írni. Úgy, ahogy egy nagyon kedves pszichológus tanította nekem. Kézzel, füzetbe, a legrondább írásommal, szigorúan napi fél órát. Még akkor is, amikor semmi kedvem nem volt hozzá. Ha csak azt írtam, hogy „utálok írni”, és tízszer leírtam, akkor is. Egy idő után beindultak a gondolatok, kifogyott belőlem a nyavalygás, és elkezdett lassan kikristályosodni, hogy mit szeretnék. Jöttek a vágyak, álmok, tervek és célok. Kirajzolódott, hogy merre szeretnék menni, jöttek az ötletek, hogy mit kellene ehhez tenni. És elkezdtem csinálni. Januártól májusig kikristályosodott, hogy képes eltartani a coachingos vállalkozásom, sőt jött mellé még egy csomó ötlet, például elindítottam egy online emelt töri érettségi előkészítő tanfolyamot is. Ahogy ez tisztult, az iskolában is úgy alakult a helyzet, hogy a sarkamra mertem állni egy munkaügyi kérdésben, és végül abban maradtunk a (volt) főnökömmel, hogy közös megegyezéssel elválunk egymástól. A döntés másnapján elmúlt a másfél éve tartó alvászavarom, és a vércukorszintem is rendeződni kezdett az utóbbi hónapokban. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy ennyire stresszel a munkahelyem. (A béka is megfő, ha lassan melegítik…)
Fél év kellett hozzá, de az írás segítségével meghoztam életem egy nagyon fontos döntését, aminek azóta is minden nap örülök.
Miért működik az automatikus írás?
A lényege, hogy gondolkodás nélkül érdemes írni, amilyen gyorsan csak bírunk. Kézzel füzetbe, és tilos bárkinek is megmutatni. Nem szabad stilizálni, a szép gondolatokat kiválogatni. Ha pedig egyszer már leírtál valamit, ne olvasd vissza! Sajnos sem a blog, sem a fórumok nem érik el ezt a hatást. Ha tehát azt tervezed, hogy blogban írod ki életed fájdalmas történeteit, lehet, hogy az is segít valamit, de messze nem ugyanaz a hatás.
Az „írás-terápia” azért működik, mert ha már egyszer megfogalmaztál valamit, az kijött, nem nyomaszt többé. Ha újra meg újra mondod a fájó történeteket, azok lassan elkezdenek feldolgozódni, kívülre kerülnek, eltávolodnak tőled, már kívülről tudsz rájuk nézni, és megkezdődhet a megoldás keresése.
Azáltal, hogy nevén nevezted a problémát, az ehhez kapcsolódó érzéseket, gondolatokat, attól kezdve az energiád nem arra megy el, hogy ezeket elnyomd, így a stressz mértéke is jelentősen csökkenni fog, és lesz elegendő mentális erőd arra, hogy a megoldáson kezdj el gondolkodni.
Ha mégsem tudsz dönteni, nézd meg, hogyan tudok segíteni neked!
Olvass tovább!
További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.
Ha szeretnél őszintén beszélni a problémáidról, csatlakozz a titkos facebook csoportunkhoz: Boldog párkapcsolatért – a következő e-mail címen kérhetsz meghívót: janosiv@szemelyescoach.hu
Ez nagyon jó !!! Köszi !
Szívesen! 🙂