Miért nem ölel meg a párom?

“Miért nem ölel meg gyakrabban a párom? Úgy hiányzik a bújás, simogatás, hogy sokszor szinte beleőrülök. Ez azt jelenti, hogy már nem szeret?” Nem egy és nem kettő ehhez hasonló kérdést kaptam mostanában.

Nem kell ahhoz húsz évnyi házasság, hogy egy kapcsolatból kikopjon az öklelés, simogatás, összebújás, csók. Gyakran már egy-két év is elég, hogy a pár egyik (leginkább férfi) tagja elhúzódjon társa közeledésétől. A másik fél ilyenkor őrjítő hiányt él meg. Azt érzi, hogy már nem szeretik, kétségbeesik, retteg attól, hogy a kapcsolat rövidesen véget ér. Gyakori, hogy kérni, követelni kezdi a gyakoribb érintést, simogatást, amitől a társa csak még ritkábban adja meg az annyira vágyott közelséget.

Miért olyan fontos az ölelés?

Virginia Satir pszichoterapeuta szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz. Elsorvadunk érintés, ölelés, simogatás nélkül. Az érintés az, amivel a legpontosabban ki tudjuk fejezni a másik iránti érzéseinket. Gyakran egy ölelés többet mond minden szónál. Miért félnek sokan mégis attól, hogy így fejezzék ki a szeretetüket?

Miért nem érintem meg?

Talán éppen azért, mert az érintésben nem lehet hazudni, ezt nem torzítja el semmiféle kétértelműség, azonnal átjön minden, amit a másik érez irántunk. Biztos te is érezted már, mekkora különbség van két érintés vagy ölelés között. Gyakran megpróbáljuk magunkat becsapni, és azt gondoljuk, vagy azt akarjuk hinni, hogy szeretjük a másikat. De ha nem vagyunk képesek szeretettel, szerelemmel megérinteni, akkor már nem sumákolhatunk többet. Ha valakit nem tudok szívből megölelni, akkor valami elakadás van a kapcsolatunkban. Ha haragszunk valakire, gyakran az érintés hiányával „büntetjük”. Ha a párod vonakodik megölelni, megsimogatni, akkor valószínű hogy valahol valami elakadt a kapcsolatotokban. Nem érdemes nyüstölni, kierőszakolni a közelséget, inkább beszélgetni kellene arról, hogy érzitek magatokat a kapcsolatban, kinek mi fájt, mi esett rosszul az elmúlt időszakban. (Tudom, tudom, a legtöbb férfi erre csak dünnyög valamit az orra alá, és elvonul meccset nézni. De hátha van olyan pillanat egy séta vagy kirándulás közben, amikor lehet erről beszélgetni vele.)

Nem vagyok az a bújós fajta

Természetesen az is előfordulhat, hogy valaki gyerekkorától kezdve irtózik attól, hogy mások túl közel kerüljenek hozzá, és kirázza a hideg, ha valakit meg kell érintenie. Lehet, hogy a szerelem időszakában legyőzi ezt a viszolygását, de amint elmúlik a szerelem hormonkoktéljának bódító hatása, visszatér a távolságtartó állapotához. Az ilyen típusú személyiség azért fél az érintéstől, mert tudattalanul is érti, hogy az érintéssel nagyon közel kerül a másikhoz, és ez borzasztóan ijesztő számára, mert úgy érzi, hogy így sebezhetővé, függővé válik a másiktól. Ezeknek az embereknek gyakori élménye, hogy gyerekkorukban arra kényszerítették őket, hogy adjanak puszit olyan rokonoknak, akiket ki nem állhattak, vagy éppen anyuka ölelgette őket, ha akarták, ha nem.

Aki idegenkedik az érintéstől, nagy valószínűséggel nem szívesen fejezi ki a szeretetét szóban sem. Ők azok, akik egyetértenek a székely bácsival: „Az esküvőn megmondtam, hogy szeretlek. Ha változik valami, majd szólok.” Az érintéskerülés összefügg azzal is, hogy milyen mintát látott gyerekkorában az illető arra, hogy a szülei hogyan fejezték ki a szeretetüket. Ha a szülők tartózkodtak egymás és a gyerek ölelgetésétől, nagy az esélye annak, hogy a felnőtt férfi sem lesz az a bújós fajta. Ha kifogtál magadnak egy ilyen embert, akkor lassan, türelmesen, követelőzés nélkül el lehet neki magyarázni, hogy számodra mennyire fontos az érintés, ölelés. Meg lehet őt kérni arra, hogy adjon ebből a szeretetformából többet, mert ez neked végtelenül jólesik, és nagyon-nagyon hálás vagy érte. Természetesen egyáltalán nem garantált a siker. A kérést – mert kérés és nem parancs! – bármikor vissza lehet utasítani, és ezt neked sértődés, duzzogás nélkül el kell fogadnod. Ebben az esetben elgondolkodhatsz azon, hogy mennyire fontos neked a testi közelség. Ha nagyon, és valóban hosszas próbálkozás után sem kapod meg a társadtól, akkor előbb-utóbb el fogsz gondolkodni azon, hogy benne akarsz-e maradni egy olyan kapcsolatban, ahol a legelemibb szükségleteid sem elégülnek ki. A döntés csak tőled függ. A felelősség is a tiéd. Ha hosszas próbálkozás után sem vagy elégedett, nem érdemes a másikat okolni a boldogtalanságodért, hanem fel kell vállalni a döntés felelősségét. Mert a boldogságodért, jól létedért te felelsz, és nem a társad.  

Olvass tovább!

További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.

Ha szeretnél őszintén beszélni a problémáidról, csatlakozz a titkos facebook csoportunkhoz: Boldog párkapcsolatért – a következő e-mail címen kérhetsz meghívót: janosiv@szemelyescoach.hu