Bízz magadban!

Miért baj az, ha anyu a legjobb barátnőm? Szülőtípusok, akik akadályozzák gyerekeik párválasztását (2.rész)

Biztos te is ismersz olyan anya-lánya párost, akik egymás ruháit hordják, együtt járnak vásárolgatni, bulizni, megbeszélik egymással a pasi ügyeiket, kikérik egymás véleményét. Irigylésre méltó idillnek tűnik ez, főleg, ha a nem túl harmonikus viszonyodra gondolsz a saját édesanyáddal. Pedig ez az idill komoly gátja annak, hogy ez a lány harmonikus párkapcsolatot alakítson ki.

 

jófej anya

Milyen a jó fej szülő?

 

A jó fej szülő azzal akarja megnyerni a lánya szeretetét, hogy nem állít korlátokat, szabályokat a gyerek elé. Lehet, hogy azért, mert neki se állítottak, de az is lehet, hogy az anyának olyan zsarnoki szülei voltak, hogy ő nem akarja elkövetni ezt a hibát, és ezért átesik a ló túlsó oldalára. Gyakori, hogy az anya magányosnak érzi magát a házasságában, vagy éppen elvált, és egyedül neveli a gyerekeit, és a lányát teszi meg barátnőjének. Vele beszéli meg a legintimebb gondjait is, kitárgyalja vele a pasi ügyeit, és ezzel olyan terheket tesz a gyerek vállára, amit ő még nem bír el, nem is tartozik rá. Ráadásul az anya és a lánya közti határok elmosódnak, egyfajta egészségtelen összegabalyodás lesz jellemző a kapcsolatra. Eltűnik a szülő-gyerek közti alá- fölérendeltségi viszony, egyenlővé válnak. Az anya mindent megenged a gyereknek, nincs semmiféle szabály, aminek meg kellene felelnie. A jó fej szülő nem tanítja meg a lányát várni, alkalmazkodni, késleltetni, kérni, így aztán a gyerek nehezen fogja viselni, ha mások nem úgy működnek, ahogy ő akarja. Ez a gyerek rosszul fogja viselni, ha az óvodában, iskolában korlátokat állítanak elé.

 

Hogyan hat ez a kislányra?

 

A kislány számára megtisztelő lehet az anya barátsága, de az anyával megbeszélt témákhoz képest nagyon gyerekesnek fog tűnni a kortársainak a problémája. A kislány le fogja őket nézni, mert egyszerűen buta libáknak  tartja a kortársait. Így aztán nem is tud beilleszkedni az osztálytársai közé, nem lesz képes fejleszteni a kapcsolatteremtési képességeit, nem alakul ki párkapcsolata tizenéves korában. Sokkal jobban érzi majd magát a felnőttek között. Ha lesz is párkapcsolata, gyakran nála jóval idősebb férfivel.

 

anyalánya

Hogyan hat ez a párkapcsolatára?

 

Felnőttként ez a kislány képtelen lesz igazi társként működni. Mivel összemosódtak a határai az anyjáéval, nehezen fogja tudni elkülöníteni, hogy mi a saját vágy, és mi a párjáé. Igazi anyáskodó partner lesz, aki mindent megtesz a társáért, anélkül hogy a másik azt kérné, de közben beosztja a társa szabadidejét, mindent jobban fog tudni, gyakran lesz szemrehányó, a társa pedig egyre inkább az anyjaként tekint majd rá, és idővel menekülőre fogja.

 

A jó fej szülő mellett felnövő gyereknek komoly gondjai lesznek a szülőről való leválással is. Mindent az anyjával fog megbeszélni még harmincéves korában is, és a mama engedélye nélkül sehová sem fog menni, nem fog olyan társat választani, aki nem tetszik az édesmamának. Sőt, az anyja szemével fogja vizsgálni a lehetséges jelölteket, akik sorra megbuknak majd a „vizsgán”. Senki nem lesz elég jó neki.

 

Hogyan lehet ezen változtatni?

 

Sajnos nagyon nehezen. A felnőtt gyerek nem érti, hogy miért baj az, ha ilyen jóban van az anyjával, és nem érez semmiféle késztetést arra, hogy lazítson a vele való kapcsolaton. Ha akad is társa, hárman élnek majd párban: a mama mindig közöttük lesz. Ráadásul az anyuka is mindent el fog követni, hogy megakadályozza a lánya leválási kísérleteit, hiszen akkor ott maradna végtelenül magányosan. Tehát örökké hasznossá fogja tenni magát, éreztetni fogja, hogy a lánya nélküle nem boldogul. Ezzel akadályozza a lányát a felnőtté válásban, az önállósodásban. Azt gondolom, hogy azoknak a lányoknak, akik jó fej anya mellett nőttek fel, szakmai segítség szükséges ahhoz, hogy le tudjanak válni az anyjukról.

Ha magadra ismertél, és szeretnél változtatni a helyzeteden, várlak az egyéni beszélgetésre.

Olvass tovább!

További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.

Ha szeretnél őszintén beszélni a problémáidról, csatlakozz a titkos facebook csoportunkhoz: Boldog párkapcsolatért – a következő e-mail címen kérhetsz meghívót: janosiv@szemelyescoach.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!