A főnököm nem normális! Ha annyi forintom lenne, ahányszor hallom ezt a mondatot, akkor már igen gazdag lennék. A főnökökkel valahogy mindig baj van.
Lehet, hogy kolléga volt előtte, sőt még jóban is voltunk, „de ahogy megérzi a hatalom mámorát, kiderül, hogy valójában egy diktátor” – panaszoljátok sokan. Hogy is van ez? Tényleg mindenki megváltozik, amint hatalmi pozícióba kerül? Lehet. Lehet, hogy a rá háruló felelősség miatt másként kezd viselkedni.
Sajnos még egyetlen főnök sem jött hozzám, hogy „Te, figyelj, valami megváltozott bennem, gyere, beszéljük át, hogy is van ez.” Így marad az, hogy a panaszkodó beosztottakkal társalgok. És mivel a főnök nincs jelen, elkezdek a panaszkodó érzéseire, gondolataira figyelni. Rendszerint az derül ki, hogy elnyomva érzik magukat, beszorítva, kiszolgáltatva. És rövidesen azt is kibökik, hogy már az előző főnökkel kapcsolatban is azt érezték, hogy nem tudnak mit kezdeni a hatalmi helyzettel. Nem tudnak mit kezdeni a főnök jogos vagy kákán is csomót kereső izmozásával. Sokan képtelenek normálisan viselkedni egy tekintélyszeméllyel, mert hatalmaskodó, a gyerek szükségleteire figyelni képtelen szülő mellett nőttek fel. És lássuk be, a poroszos fegyelmezésű, tekintélyelvű iskolarendszerünk sem arra készít fel, hogy egyenrangú, önbizalommal teli munkavállalónak tekintsük magunkat egy munkahelyi szituációban.
Rendkívül tanulságos leckét kaptam a témáról néhány éve egy tréningen, ami alapos szemléletváltást okozott bennem. Párban dolgoztunk, egyikünk felállt egy székre, és némán, de vádlón mutatott a szék előtt térdeplő másikra. A másik pedig azt csinált, amit akart, de a széken álló ember ujja mindig rá mutatott, bárhová is ment. Baromi rosszul éreztem magam a szék előtt, és mindenféle trükköt kipróbáltam, hogy enyhítsem a fenti hatalmasság szigorát. Nem lett könnyebb, semmi nem változott. Aztán cseréltünk. A párom pedig hanyatt vágta magát a székem előtt, kényelembe helyezkedett, és úgy bámult fel rám mosolyogva. Végig a szemembe nézett, szinte sajnálkozva. Két perc után kezdtem magam nagyon hülyének érezni a szék tetején. Itt állok teljes nagyságom tudatában, megfájdult a kezem a vádló mutogatástól, ez meg itt kényelmesen heverészik, nem gondol rólam semmi rosszat, legfeljebb sajnál, és nem veszíti el velem a kapcsolatot, mert figyel, tudja, hogy vagyok, és esze ágában sincs magára venni a vádaskodásomat. Döbbenetes volt!
Szóval lehet így is együtt lenni a felettünk állóval, még akkor is, ha éppen vádol minket. A párom utána elmondta, miket gondolt a gyakorlat közben: „kényelembe helyeztem magam, mert fontos számomra, hogy jól érezzem magam még akkor is, amikor valaki elégedetlen velem. Tudom, hogy elég jó vagyok. Fontos volt számomra, hogy végig kapcsolatban maradjak veled. Nem akartam eltűnni a szemed elől, látni akartalak, és azt akartam, hogy láss. De akartam, hogy tudd azt is, hogy én így is jól vagyok. Fontos volt, hogy megőrizzem a belső szabadságomat. Egy idő után már sajnáltalak, hogy te odafönn izmozol.”
Hogy mi volt a titka a partneremnek? Nagy belső szabadság és erős önbecsülés. Tisztában volt vele, hogy ő elég jó, a fent vádaskodó tekintélyszemély vádjait nem vette magára, és emiatt nem is haragudott rá, legföljebb sajnálta, mert meglátta a vádak mögött a sérülékenységet. Azt gondolom, ehhez az erős belső önbecsüléshez kellene eljutnunk, hogy megfelelően tudjuk kezelni a főnökeinket…
További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.
Ha szeretnél őszintén beszélni a problémáidról, csatlakozz a titkos facebook csoportunkhoz: Boldog párkapcsolatért – a következő e-mail címen kérhetsz meghívót: janosiv@szemelyescoach.hu