Aki randizott már ismeretlenekkel, az tudja, mennyire zavarba ejtő az olyan partner, aki túl gyorsan és hamar osztja meg veled életének intim részleteit. Nála már csak az a partner bosszantóbb, aki kukán ül, és elvárja, hogy szórakoztasd. Na, de te vajon milyen első randizó vagy? Mit gondolsz, megfelelő ütemben tudod adagolni a magadról szóló információkat? Egyáltalán mi a megfelelő ütem?
A kitárulkozás igen hatásos lehet: érdekesebbé és szerethetőbbé válunk, ha felfedjük magunkat, és ezzel arra ösztönözzük a másik felet, hogy ő is megnyíljon. A kérdés csak az, hogy mikor és menyit áruljak el magamról a másik félnek, aki ráadásul még tetszik is nekem.
A bemelegítő rituálé általában úgy néz ki, hogy alapvető információkat osztunk meg magunkról: nevünket, foglalkozásunk, hogy mit dolgozunk, hogy érezzük magunkat éppen. Ha nem vagyunk büszkék a hátterünkre vagy a munkánkra, és vonakodunk megadni ezeket az infókat, az emberek arra fognak gyanakodni, hogy nem érezzük magunkat jól a bőrünkben, vagy valami takargatnivalónk van. Nehéz ismerkedni akkor, ha éppen nincs állásod, vagy utálod a munkádat. Ilyenkor nem érdemes kamuzni, sumákolni, hanem egy csöpp humorral oldhatjuk a helyzetet: például „el sem hinnéd, mennyi lehetőség áll előttem.”
Nincs semmiféle szigorú szabálya annak, hogy mit és milyen sorrendben áruljunk el magunkról, de fontos tudni, hogy óriási ereje van néhány személyes információnak: családi háttér, eddigi tapasztalatok, érzések, álmok. Nagyon is gyümölcsöző erről beszélni, mert vonzóbbá tesz bennünket, és könnyen elvezethet a közös témákig. Tehát ha szeretnénk valakit jobban megismerni, áruljunk el többet magunkról, mert akkor nagyobb az esélye annak, hogy ő is megnyílik. Fontos azonban tudatosítani: ha visszahúzódunk, és csak keveset árulunk el magunkról, nem lesz könnyű a másiknak megtalálni a hozzánk vezető utat. Sokan ott rontják el az első találkozást, hogy félnek elárulni például azt, hogy gyereket szeretnének. Nagyon sok nő gondolja azt, hogy ezzel elijeszti a férfiakat. Pedig a férfiak jó része ugyanezt akarja, de ők meg attól félnek, hogy ezzel elriasztják a nőket.
Tény azonban, hogy ha megnyílunk a másik előtt, azzal megváltoztatjuk a másik irántunk táplált érzéseit. Ha megnyílok előtted, ez azt jelenti, hogy megbízom benned, szeretnék közelebb kerülni hozzád, és az esetek többségében hasonló megnyílást vált ki. Csakhogy a megnyílás ütemét érdemes egymáshoz igazítani. Kevés zavarba ejtőbb dolog van, mint amikor a megnyílás nem azonos ütemben történik, és az egyik fél már kiteregette a lapjait, kvázi lemeztelenítette magát, a másik pedig ott gubbaszt felöltözve. A legjobb, ha egyszerűen csak hagyjuk felfedezni magunkat, és a megnyílás ütemét a másikhoz igazítjuk. Sokkal szimpatikusabb a megismerésnek az a módja, amikor véletlenül, váratlanul derülnek ki rólunk (pozitív!) dolgok. Például hogy írtunk egy könyvet, tagjai vagyunk egy amatőr színjátszótársulatnak vagy éppen falmászók vagyunk.
Ha nagyon tetszik nekünk valaki, gyakran elragad minket a vágy, hogy túlságosan is jó fényben tüntessük fel magunkat. Ilyenkor elindítjuk a „jó csaj/pasi vagyok, gyere, szeress engem!” programot, és elkezdjük fényezni magunkat. Ez azt jelenti, hogy vannak bizonyos tények, amiket ilyenkor minél előbb szeretnék a másik tudomására hozni, hogy az csodáljon vagy érdekesnek találjon bennünket. Vagyis szemérmetlen módon dicsekszünk. Az emberek többsége azonban tisztában van azzal, hogy ez visszatetszést szül, ezért megpróbálja úgy terelni a beszélgetést, hogy közben óvatosan hintse el magáról a pozitív infókat. Valójában ilyenkor is dicsekszünk, és bármennyire is trükközünk, azért általában kilóg a lóláb, és azt a benyomást keltjük, hogy hiúak, nagyképűek vagyunk, de minimum labilis az önértékelésünk.
Gyakori hiba, hogy ismerkedés közben szeretjük felemlegetni a sikeres, ismert emberekhez fűződő kapcsolatunkat. Tesszük ezt abban a titkolt reményben, hogy a sikeres emberek dicsfényéből egy kicsi ránk is hullik majd, és érdekesebbé válunk a másik szemében. Valójában ez is az önfényezés tipikus esete, és gyakran inkább visszatetszést szül.
A másik véglet pedig a jó öreg magyar panaszkultúra. A panaszkodó ember taszító. Az első randikon a tabutémák közé tartozik, hogy ki hogyan bántott meg, és milyen szemét volt az előző partnered. Ha erről kezdesz beszélni, azt a benyomást kelted, hogy negatív, fárasztó és önző vagy. És ugye, nem ez a cél.
Na de ha a fenti próbálkozások hibának számítanak, akkor mégis mi tesz minket vonzóvá? Például a szenvedélyesség pozitív üzenetet sugároz. Ha olyasmiről beszélünk, amit valóban szeretünk, akkor ne rejtsük véka alá a lelkesedésünket! Ilyenkor izgatottak leszünk, kipirulunk, vonzó lesz a testbeszédünk, mosolygunk. És a lelkesedés ragadós, vonzóvá tesz bennünket.
A baklövés pedig kifejezetten szexi. Kevesen tudják, hogy a sebezhetőség hívogató is lehet. Múltkor mesélte valaki, hogy az első randiján percekig keresgélte a mozijegyét, aztán meg a szemüvegét. Feltúrta a táskáját, kipotyogtak belőle a cuccok, ő pedig totálisan idiótának érezte magát. Azt gondolta, hogy ezzel a jelenettel eljátszotta a következő randi esélyét. Később, amikor már összeházasodtak a fickóval, a férj nevetve mesélte, hogy akkor szeretett bele ebbe a szétszórt nőbe, mert annyira esendőnek és szerethetőnek találta. A dolog mögött igazából az áll, hogy kiderül: nem vagyunk tökéletesek, és ez felszabadítóan hat a másik félre, hogy neki sem kell a tökéletes macsót alakítania. Így kellemesebben érzi magát a társaságunkban.
További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.
Ha szívesebben beszélgetnél a problémáidról egy csoportban, akkor jelentkezz a Boldog párkapcsolatért titkos facebook csoportunkba. A következő címen kérhetsz meghívót: janosiv@szemelyescoach.hu
