Vendégposzt: Önismerettel a PCOS és az inzulinrezisztencia ellen

Sokszor írtam már arról, hogy megoldatlan lelki gondjaink fizikai tüneteket is tudnak okozni. Az inzulinrezisztencia egy olyan betegség, amelynek hátterében sokféle dolog állhat: genetika, helytelen életmód és a stressz.

Izát a Cafeblog VIP programjában ismertem meg, most ő mesél nekünk a betegségének kialakulásáról.

Alig egy éve annak, hogy kiderült, inzulinrezisztenciám van, ami kéz a kézben jár a policisztás ovárium szindrómával. Ők így ketten, IR és PCOS társammá szegődtek erre az életre. Azon a napon, amikor megtudtam, kikkel állok szemben, kétségbeesetten néztem körül, kerestem a válaszokat a miértekre, míg végül megtaláltam. Megtaláltam magamban.

Először dühös voltam mindenkire, haragudtam azokra az orvosokra, akik 20 éven át megaláztak, amikor azzal küldtek haza a rendeléseikről, hogy fogyjak le, mert attól elmúlnak a panaszaim (pattanások felnőtt korban is, extrém hajhullás, extrém hajzsírosodás, hízás, erős szőrnövekedés illetlen helyeken is). Diagnózist, útmutatást tőlük nem kaptam.

Tavaly nagyot fordult a világ, amikor az IR és PCOS megállapítása mellé útmutatást is kaptam. Ez az útmutatás 4 pilléren alapul, amelyek a következők: megfelelő étrend, rendszeres mozgás, lelki egyensúly és gyógyszeres kezelés (ha szükséges).

A gyógyszer egy kézzel fogható dolog, az étrend szabályok betartására épül, és a mozgás is egyértelmű, de ott van az a megfoghatatlan lelki pillér. Ha már felmerül a kezelés részeként, feltételezhető, hogy a PCOS és IR kialakulásának hátterében is állhatnak lelki okok.

Nemhogy nem foglalkoztam korábban a lelki egyensúlyommal, egyenesen elzárkóztam előle, valahányszor szóba került. Védekező mechanizmus volt részemről azokkal a dolgokkal szemben, amelyeknek a felszínre kerülésétől tartottam. Nem voltam kész arra, hogy szembenézzek a félelmeimmel, hogy górcső alá vegyem az emberi kapcsolataimat, hogy megvizsgáljam a gyerekkoromból hozott mintákat, hogy megálljak egy pillanatra és megnézzem, egyáltalán jó irányba tartok-e.

Amikor alaposabban megismertem PCOS-t és IR-t, összeállt a kép, hogy a nagymamám ugyanazokkal a panaszokkal küzdött mint én. Mentőövként jött a felismerés, mert PCOS és IR jelenlétét az életemben megmagyarázhattam azzal, hogy örököltem őket. Ezzel elhárítottam magamról minden felelősséget, mert kellemetlen volt belátni, hogy én is hibáztam. Könnyebb volt a körülményekre fogni, pl. arra, hogy otthon hagyományosan étkeztünk és a sportolás nem volt az életünk része. Amikor önálló lettem, ugyanazt az életvitelt folytattam, amit otthon láttam, mert az volt kényelmes és megszokott. Hiába mondták mások, hogy ez nem vezet jóra.

A sors a segítségemre sietett, mert egymás után sodorta az utamba a megfelelő embereket, akik egy-egy gondolatébresztő kérdéssel, mondattal, véleménnyel segítettek elindulni az önismeret útján anélkül, hogy bármibe beleszóltak volna. Mindig számíthattam rájuk, ha elakadtam, de a változást egyedül értem el kemény munkával.

Egyebek mellett a lelkem feltérképezésének sikereként könyvelem el, hogy ma már kimondom, megvolt bennem a hajlam PCOS-re és IR-re, de a mozgásszegény, táplálkozási tudatosságot mellőző életmódom is okolható azért, amiért PCOS és IR az életem részévé váltak.

Amint nem mást okoltam, hanem a saját magam felelősségét is felismertem, könnyebben megtaláltam a motivációt arra, hogy helyrehozzam azt, amit elrontottam.

Elfogadtam, hogy életmódváltással tudom elérni, hogy az IR ne alakuljon cukorbetegséggé, illetve a PCOS tünetei ne súlyosbodjanak. Megértettem, hogy a 160grammos szénhidrát diétával tudom a vércukorszintemet egyenletesen tartani és a jó közérzetemet megőrizni.

Megtanultam figyelni a testem jelzéseit, és nem azt adni neki, amit mások elém raknak, a reklámok az arcomba tolna, vagy ami a boltok polcairól a legkényelmesebb mozdulattal elérhető, hanem azt, amire szüksége van ahhoz, hogy jól működjön. Megértettem, hogy a diéta nem egy úri hóbort, hanem egy, a test bioritmusához igazodó étkezési szokás. Tudom, hogy csak ez jó nekem, így a diéta a mindennapjaim részévé vált. Senki nem kényszerít arra, hogy betartsam, ez egyedül az én döntésem, az én szabad akaratom.

Az önmagunkkal való foglalkozás tehát nem egyenlő azzal, hogy eljárunk fodrászhoz és kozmetikushoz, színesre festjük a körmünket, vagy megvesszük a régóta vágyott táskát, esetleg külföldre megyünk nyaralni. Kétségtelen, hogy ezektől a dolgoktól is jól érezhetjük magunkat, de ne ezektől várjunk fejlődést. A jóléti dolgok iránti igény kielégítése nem összetévesztendő a magunkra történő figyeléssel. A lelki pillér egy összetettebb dolog: utazás önmagunkhoz, szembenézés a félelmeinkkel, a vágyaink megfogalmazása, célok kitűzése, önismeret, életszemlélet tágítás, felkészülés a változásra, stresszoldás.

Amióta diétázom, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Azt vallom, IR-t és PCOS-t tulajdonképpen azért kaptam az élettől, hogy jobban figyeljek magamra. Ha így teszek, nem rosszabbul, hanem egyre jobban vagyok, és nekik köszönhetem azt is, hogy végre harmóniába kerültem önmagammal.

Iza a diétájáról, életmódváltásáról blogot is vezet. Itt találkozhatsz az írásaival: blog, facebook