A legtöbbet a szülő tehet azért, hogy gyermeke erős önbizalommal rendelkezzen. A szülő segíthet az iskola, osztálytársak önbizalom-rongáló magatartásának hatástalanításában is.
A tökéletességre törekvés
Kezdjük először egy hibás szülői elvárással: „az én gyerekemnek tökéletesnek kell lennie.” „Csak az ötös a jó jegy.” „A gyerek legyen mindenből kitűnő.” Ilyen elvárásokkal perfekcionista gyereket fogunk nevelni, aki az egész életét szorongva fogja leélni, mert ez a szülői elvárásrendszer beépül a személyiségébe, és magától is a tökéleteset fogja elvárni. Mindig és mindenben. És soha nem nyugodhat meg igazán abban, hogy valamit elég jól csinál, mert a jónál mindig van még jobb. És felnőttként, ha a teljesítményéről nem kap visszajelzést, ha hiába várja, hogy elismerjék, szorongani fog. Különösen a lányok hajlamosak perfekcionistává válni, akik aztán túlhajtják és agyonszorongják magukat.
Dicséret, dicséret, dicséret
Mit tegyünk hát ehelyett? Dicsérjük a gyereket, amikor csak lehetőségünk nyílik rá. Ha a jó eredményt visszajelzi a szülő, ha kimondja, hogy nagyszerű és elég is, akkor megkímélheti a gyerekét attól, hogy bizonytalanságában kizsákmányolja magát. Ez persze nem jelenti azt, hogy papagáj módjára ismételgetjük, hogy „ügyes vagy”, mert akkor súlyát veszti a dolog. Inkább azt jelenti, hogy ha a gyerek valamit jól csinált, akkor azt jelezzük vissza. Gyakran elég annyi is, hogy „rendben van”.
Ha padlóra kerül a gyerek
Nagyon jól tudjuk – saját tapasztalatból is -, hogy milyen kegyetlenül bánnak egymással a gyerekek az iskolában, később pedig az online térben. Ha jó a kapcsolatunk a gyerekkel, akkor hajlandó lesz megosztani velünk a napközben szerzett bántódásait. A legfontosabb, hogy ilyenkor hallgassuk meg, és a lehető legkevesebbet szóljunk közbe, és ha lehet, ne adjunk neki tanácsot. Nem a tanács, az észosztás segít, mert ettől csak mi érezzük majd jobban magunkat, hiszen mennyivel okosabbak vagyunk a gyereknél, mi aztán tudjuk a tutit. A gyerek ettől nem fogja jobban érezni magát, és nem is biztos, hogy segít a tanácsunk a kortárs közeg kezelésében. Szülőként annyit tehetünk, hogy megerősítjük, bátorítjuk őt, elmondjuk, hogy bízunk benne, hogy képes megoldani a problémát. Megkérdezhetjük, hogy milyen megoldási ötletei vannak. Szülőként ennél többet úgysem tehetünk, nem oldhatjuk meg helyette a konfliktusokat, később se viselhetjük helyette az élet terheit. Egyet tehetünk: a saját életünkben lévő konfliktusokat úgy kezeljük, hogy az példa lehessen a gyerek számára. Ha mi magunk sem jeleskedünk a kommunikáció és konfliktuskezelés témájában, miért érezzük feljogosítva magunkat arra, hogy osszuk az észt a kis tökmagnak? A kommunikáció és a konfliktuskezelés viszont tanulható. Ha tényleg segíteni akarunk a gyerekünknek életrevaló felnőtté válni, akkor mi magunk járunk elöl jó példával, és megtanuljuk ezeket a készségeket. Milliónyi könyv, tréning és segítő szakember áll rendelkezésünkre. Ennél hasznosabb befektetést nem igen ismerek, hiszen ezzel nem csak a gyerekünknek segítünk, de a saját életminőségünk is jelentősen javulni fog azáltal, hogy jobbá válnak a kapcsolataink.
További hasznos olvasnivalót ITT találsz, segítséget a tanuláshoz pedig ITT.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: