Bízz magadban!

Amikor a szülő önértékelése a gyerekén múlik

A legtöbb szülő számára borzasztóan fontos, hogy a gyereke „vigye valamire”. Ez érthető is egy bizonyos szintig. A probléma akkor keletkezik, amikor a szülő azt várja a gyerekétől, hogy ő szállítsa számára a megelégedés érzését. Vagyis a szülő azt gondolja, hogy ő akkor jó szülő, akkor teljesítette a szülői feladatait, ha a gyereke „viszi valamire”. És így a gyerek megajándékozza a szülőt saját nagyságának, fontosságának érzésével. Ha a gyereke mégsem teljesít, akkor a szülő a gyerek kudarcát, hibáit úgy éli meg, hogy azok őt minősítik. Ha a gyerek rosszul teljesít az iskolában, akkor a szülő a hibás.

 

szülő, gyerek

 

Mit okoz a gyerekben?

Teljesítménykényszert, és azt a képzetet, hogy akkor vagyok jó, ha teljesítem a szüleim elvárásait. Ha nem teljesítek, akkor nem vagyok elég jó, és innen már csak egy lépés az alacsony önértékelés, amely aztán kihat az élete minden területére. Továbbá megfosztom a gyereket a saját döntési lehetőségektől. Kis teljesítőgépet nevelek belőle, aki azt se tudja, mit szeretne igazán, mire van valójában szüksége. Továbbá úgy tekintek rá, mint akinek az a küldetése, hogy az én életemnek érvényt szerezzen.

 

Hogyan hat a kapcsolatunkra?

Kölcsönös függőséget hoz létre. A saját jóllétem a gyerek teljesítményétől fog függeni. Ha a gyerek egyest kap az iskolában, pocsékul fogom magam érezni, mert beindul a belső mantra: „Ez a gyerek lusta, semmire se viszi az életben, totál sikertelen lesz, és mindez az én hibám, mert nem adtam meg neki mindent, nem hajszoltam erősebben.” A következménye, hogy előkerül az ostor, és a szerencsétlen gyereket még több tanulásra sarkallom. Amitől egyáltalán nem fog javulni a kapcsolatunk. Ráadásul a függőséget átjárja az áldozathozatal gesztusa. „Én mindent megtettem érted, elhordtalak a legjobb és legdrágább magánórákra, és te még annyit se vagy képes megtenni, hogy tanulj. Szégyelld magad, te lusta kutya!” Tehát én beáldoztam a pénzt és energiát, akkor neked kutya kötelességed teljesíteni, megfelelni az elvárásaimnak.

Ráadásul a kapcsolatba sokat invesztáló szülő hajlamos beleszólni a már felnőtt gyereke életébe is. És nem érti, ha a függőségből szabadulni kívánó gyereke az orrára koppint. Ilyenkor mártírnak érzi magát.

 

vigyed valamire

 

A szülőség paradoxona

A szülőség paradoxona, hogy minél jobban tesszük a dolgunkat, minél nagyobb szabadságot, teret engedünk a gyerekünknek, annál kevésbé lesz ránk a gyereknek szüksége, hiszen megkap mindent, ami ahhoz szükséges, hogy önálló, egészséges felnőtté váljon. Aki sokat ad magából, az sokat is fog visszakapni, ha képes a felnőtt, önálló gyerekével egyenrangú viszonyt kialakítani.

Olvass tovább a honlapomon: http://www.szemelyescoach.hu/

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!