A bántalmazás könnyen felismerhető. Az elégtelen vagy inkompetens szülő mérgező hatását azonban már sokkal nehezebb tetten érni. Ezek a szülők inkább azzal okoznak fájdalmat, amit nem tesznek meg.
Éppen a „meg nem tevés”, a hiányzó gondoskodás az oka annak, hogy nehéz megtalálni az összefüggést a felnőttkori problémák és a gyerekkori ártalmas hatások között. Az ilyen szülők gyerekei amúgy is hajlamosak tagadni szüleik felelősségét, hiszen a szülők sok esetben sok bajjal terheltek, és gyakran inkább szánalmat ébresztenek.
Ki az alkalmatlan szülő?
Aki maga is gyerekként viselkedik, mert nem sikerült érzelmileg felnőnie. Akinek annyi a baja önmagával, a párkapcsolatával, a szüleivel, a fizikai-lelki betegségeivel, hogy nem marad se ereje, se ideje a gyerekével foglalkozni. Az a szülő, aki elvált, lelépett, és soha többet, vagy csak nagyon ritkán látogatja a gyerekét.
Hogyan hat ez a gyerekre?
A fenti esetekben a gyerek magát okolja a történtekért. „Nem vagyok annyira fontos, hogy a szüleim foglalkozzanak velem.” „Apa azért ment el, mert én rossz voltam.” „Anya folyton beteg, nekem kell gondoskodnom róla meg a testvéreimről.” Ezek a gyerekek túl korán nőnek fel, kimarad a gyerekkoruk. Ők azok, akik otthon végzik a háztartási teendőiket, miközben a barátaik kint fociznak.
Ha a gyerek arra kényszerül, hogy a saját szüleinek legyen a szülője, nincs kitől tanulnia, nincs kire felnéznie. Minifelnőtté kell válnia, hogy a családot egyben tartsa. Mivel a szükségleteit figyelmen kívül hagyják, még azt is letagadja maga előtt, hogy bármire is szüksége volna. Ő nem számít. Csak az számít, hogy másoknak gondját viselje. Belőlük lesznek azok a segítők, akik a kiégésig dolgoznak másokért, de saját szükségleteikről képtelenek gondoskodni.
Alkalmatlanság és bűntudat érzése
Egy gyerek, aki felnőtt szerepbe kényszerül, garantáltan kudarcot fog vallani, hiszen nem felnőtt. Képtelen a szülője problémáit megoldani, ezért folyton azt éli meg, hogy kudarcot vallott, mindenre alkalmatlan. Ráadásul mindezt tetézi a bűntudata, ami miatt felnőttkorában is túlzott felelősséget fog vállalni mindenért és mindenkiért. Tízszer annyit fog dolgozni, és mégsem lesz soha elégedett az eredményeivel.
Társfüggőség
Mivel azt szokta meg, hogy gyerekkorában gondoskodnia kell egy felnőttről, gyakran keres magának olyan partnert, aki éretlen egy felnőtt párkapcsolatra. Nem ritka, hogy szenvedélybeteggel köti össze az életét, és megpróbálja őt megmenteni. Ezekre a kényszeres segítőkre használja a pszichológia a társfüggő vagy koodependens kifejezést.
Láthatatlan gyerek
Azok a szülők, akik energiájukat a saját fizikai és érzelmi talpon maradásukra fordítják, azt az üzenetet közvetítik a gyerekeik felé, hogy „A te érzéseid nem fontosak, csak én számítok.” Ezek a gyerekek láthatatlannak érzik magukat, nem fejlődik ki bennük az önbecsülés. Megtanulják, hogy önmagukat úgy definiálják, hogy akkor vagyok jó, ha a szüleimnek nem okozok gondot. Ha a szüleim rosszul érzik magukat, én rossz vagyok. Mivel sosem bátorítják őket arra, hogy önálló gondolataik, érzéseik legyenek, önértékelésük kórosan másoktól függ. Felnőttkorukban ez úgy néz ki, hogy „akkor vagyok jó, ha a páromnak jó kedve van. Ha rossz a kedve, biztosan valami rosszat tettem, vagy nem voltam elég jó, és nemsokára el fog hagyni.”
Van választásod
Természetesen lehet munkálkodni azon, hogy megváltoztassuk a felnőtt életünket. Ezeknek a felnőtt gyerekeknek be kell látniuk, hogy megfosztották őket a gyerekkoruktól, meg kell érteniük, hogy mennyi energiájuk ment veszendőbe a méltatlanul rájuk ruházott felelősség miatt. És meg kell tanulniuk, hogy ne másokról, hanem önmagukról viseljenek gondot.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: