Egy kutatás szerint Magyarországon a megkérdezettek 70%-a ért egyet azzal, hogy egy szülőnek jogában áll megpofozni a gyerekét, ha az megérdemli. A becslések szerint pedig a felnőttek 90%-a elfogadhatónak tartja a testi fenyítést. Csak remélni merem, hogy nem ennyien verik a gyerekeiket.
A fizikai bántalmazás hatása a gyerekre
A fizikai bántalmazásba a megrázástól a kezére csapáson át, a pofonon keresztül nagyon sok minden beletartozik. Kimeríti a testi fenyítés fogalmát a csípés, rúgás, sarokba térdepeltetés. És akkor nem szívesen beszélek a szíjjal, ostorral, fakanállal való verésről.
Rossz vagyok
A testi sebek begyógyulnak, de a kisgyerekkorban elszenvedett sérelmek iszonyatos pusztítást végeznek a személyiségben. Mivel a gyerek nem tudja elképzelni, hogy az a szülő, akit ő szeret, szándékosan bántja őt, azt fogja gondolni, hogy ő a hibás, magát fogja bűnösnek tartani. Innen már egyenes út vezet az önértékelési problémákhoz.
Agresszivitás
A bántalmazott gyerekek maguk is agresszívvá válnak, és az óvodában, iskolában verik a társaikat. Ezek a gyerekek otthon állandó stresszhatásnak vannak kitéve. Mivel a szabályok állandóan változnak, amiért az egyik nap még nem járt büntetés, azért egy fejfájósabb napon a szülő megpofozza. Mivel a gyerek nem tudja, hogy mire számítson, állandóan felfokozott idegállapotban, folyamatos készenlétben van. Olyan ez, mintha egy koncentrációs táborban élne, de még azt sem engedheti meg magának, hogy gyűlölje az őt verőt, hiszen az éppen a szülője, akitől az élete, a fennmaradása függ. Egyet tehet, azonosul vele, és ott vezeti le a feszültségét, ahol bírja. Mondjuk az óvodában vagy iskolában.
A bizalom, biztonság érzésének elvesztése
Ha valaki a gyerekkora nagy részét azzal tölti, hogy az apja dührohamait várja, és tudja, hogy úgysem térhet ki előlük, akkor egy életre szóló félelem alakul benne attól, hogy őt bántják és cserbenhagyják. Emiatt aztán nem lesz képes normális párkapcsolatra, hiszen hogyan bízhatna meg bárkiben is? Másoktól mindig a legrosszabbra fog számítani, és könnyen találja magát bántalmazó kapcsolatokban felnőttként is, hiszen számára ez a megszokott, ez az otthonos.
Családi titok
A bántalmazott gyerek nem beszél az elszenvedett fájdalmakról, mert azt hiszi, azt jogosan kapta, és szégyelli az egészet. Emiatt aztán nem is kaphat segítséget kívülről. Gyakran érzik azt, hogy ha kiadnák a családi titkot, a család széthullana. Sokszor még felnőttként is nehéz szembenézni azzal, hogy a szülők mennyire tönkretették az ember életét. Ráadásul a legtöbb bántalmazó család kifelé normálisnak látszik, és a családtagok mindent elkövetnek a látszat fenntartásáért.
Maguk is bántalmazó szülőkké válnak
Bármennyire is fogadkoznak a gyerekként bántalmazott felnőttek, hogy ők soha nem emelnek majd kezet a gyerekikre, ezt ritkán sikerül betartaniuk. Az otthonról hozott viselkedésmintát viszik tovább, ugyanazok az indulatok horgadnak fel bennük, amelyeket a szüleikben. Az ismétlődést csak akkor tudják elkerülni, ha feldolgozzák a gyerekkori traumáikat egy hosszú, több éves terápia keretei között.
Bizonyos részben igazak a leírtak engem pl 12 éven át kínzott az akkori neonáci apám (aki 5 éve már meghalt és a legkevésbé sem sajnálom) és a szadista osztáytársaim. Egyébként még ha gyerek szólna is valakinek hogy gond van az iskolák többségében a bántalmazást a gyerekek “kakasviadalának” fogják fel.
És itt lehet szó csonttörésekről, szídalmazásról v akár nemi eröszakról is. Az intézmények nagy része ezt észre sem veszi vagy azt mondja hogy egymás közt oldják meg.
Én voltam nem egy iskolában ahol úgy hordanak a “gyerekek” pillangókést meg boxert mint más mondjuk uzsonnás dobozt.
Ha csak nem lesz belöle életveszélyes helyzet ezekkel sose fog egy intézmény se komolyan foglakozni.
Vagy az áldozatott teszik hibássá a történtekért. Engem pl beküldtek az ifjuság védelmishez és még engem basztak le hogy mért nem barátkozok velük ?
Na ja kösz, majd ha késsel fenyegetnek te is oda mennél hozzájuk “barátkozni” mi.
Így jobban belegonolva valszeg ezért lettem aszexuális szóval ennyit az intim kapcsolatokról. Meg egyébként is gyülölöm ha hozzám érnek. Egyébként pl az anyám ezeket az eseteket úgy fogja fel h hát “nem volt nagy szám” Végülis nem te szenvedtél 12 évig és nem téged vertek agyon v vettek semmibe.
Mért is lett volna akkora probléma.
Ezt nem önsajnálltatásként irtam le mer már megválltozni úgy sem fog nem pláne így 27 évesen. Ha v ki netán olvassa ezt és számit neki a véleményem Waldorf iskolába semmiképpen ne küldje a gyerekét.
(És bocs a hibákért, írásban.)
Ezt a legtöbb iskola egyébként nem veszi komolyan.
Amíg valami komoly baj nem történik és akkor is többségében az áldozat lesz a hibás v tologatják a felelösséget, majd azt mondják h menj másik iskolába.
Ezt én anno személyesen is tapasztaltam.
Részükröl ezzel el van intézve a dolog.