Ő az, aki magát tehetetlennek, gyámoltalannak, örökké túlterheltnek állítja be. Az egész kommunikációja azt üzeni: „Gyenge vagyok és gyámoltalan – egyedül nem vagyok képes megbirkózni az élettel. Segíts rajtam, kérlek!”
Hogyan hat ez a segítőkész emberre?
Ahhoz képest, hogy a segítséget kérő milyen gyengének és bénának mutatja magát, meglepően energikusan és vehemensen képes érzelmileg befolyásolni és kihasználni embertársait. Szinte lehetetlen neki ellenállni. Ha nem akarsz szívtelennek és önzőnek tűnni, már bele is bonyolódtál a problémái megoldásába. Ráadásul közben azt érezheted, hogy te erős és kompetens vagy, képes vagy megoldani ennek a szerencsétlennek a gondjait. És ha a kisujjadat nyújtod, ő már el is kapta az egész karodat. Ezzel ki is alakult egy ördögi kör köztetek. A segítségre szoruló minden egyes segítség által újra meg újra átéli, hogy ő mennyire tehetetlen, a segítő pedig egy végeláthatatlan feladat előtt találja magát, ami végül kiszívja a maradék erejét is.
Hogyan hat a távolságtartóra?
Egészen másfajta ördögi kör jön létre, ha a partner elutasítással válaszol a segítségkérésre. A gyámoltalan, tehetetlen ember nyomorultul fogja érezni magát, és fokozott vehemenciával próbál kicsikarni magának némi gondoskodást. Éppen ezek e rámenős próbálkozások fokozzák a másikban a kiszipolyozástól való félelmet, és egyre távolságtartóbb lesz.
Miért ilyen?
Semmi esetre sem azért, mert gonosz, és ki akarja használni a másikat. Valószínűleg kisgyerekként túlzott mértékben akadályozták az önálló döntésben és cselekvésben. „Majd én megcsinálom helyetted, ehhez te nem értesz.” „Jaj, ne így!” Az ilyen gyerek képességei megtorpannak a fejlődésben, és energiáit arra fogja fordítani, hogy kapcsolatba kerüljön erős emberekkel, akire lehet támaszkodni, és minden problémát megoldanak helyette. De az is lehet, hogy ennek éppen a fordítottja történt, és gyerekkorában nem törődtek vele, ezért túl korán kellett a saját lábára állnia, és végtelen magárahagyatottságában úgy érezte, hogy ki van szolgáltatva a világnak. Hogy ezt a fájdalmat soha többé ne kelljen átélnie, felnőttként minden követ megmozgat, hogy biztosítsa magának mások támogatását.
Merre van a kiút?
Meg kell tanulnia, hogy ne függőnek és áldozatnak érezze magát. Fontos, hogy felelősséget tudjon vállalni a döntéseiért. A segítő úgy tud valóban segíteni neki, hogy nem engedi, hogy a másik lemondjon az autonómiájáról. Például ha a segítséget kérő nagy sóhajok közepette megkérdezi: „Most mondd meg, hogy mit csináljak?”, akkor reagálhat így: „Eddig mire jutottál?” vagy „Most akkor egészen pontosan mit is vársz tőlem?” Ezzel a belógatott csalit elhárítja, de mégis segítőkész marad, és nem veszi el a másik autonómiáját. És végre a segítő is elgondolkozhat azon, hogy ő vajon miért találja magát örökké segítő helyzetben…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: