Az önbizalomhiányos ember fejében egy csomó tévhit él önmagával és másokkal kapcsolatban. Sajnos a gondolatai és a valóság köszönőviszonyban sincs egymással.
Ennek az tévhitnek az alapja, hogy muszáj, hogy az emberek szeressenek engem. Nem bírom ki, ha nem szeretnek. Ilyenkor félek, agresszív leszek, vádaskodok, csábítok, jófejkedek vagy éppen folyamatosan bocsánatot kérek. Ha valaki ezt érzi, mindent el fog követni, hogy megfeleljen a környezetének. Mindenkinek. A társának, a főnökének, anyjának, apjának, testvérének még a postásnak és a pénztárosnak is a boltban. De hogy a sok megfelelés mögött ki van, arról fogalmunk sincs. Mit szeretne? Mik az érzései, vágyai, céljai? Erről lövésünk sincs. De sajnos neki sincs. Nem tudjuk, hogy ki is ő igazából. Ez végtelenül szomorú.
Nem lehetek boldog, mert nem érdemlem meg. Mások persze igen. És ők boldogok is. Van szerető családjuk, szerető, fegyelmezett, jólöltözött gyerekük, még a kutyájuk is boldogabb mint én. De én nem. Soha! Mert én csak egy lúzer vagyok. Ki mondta ezt neked???
Olyannyira nem, hogy ha szakítok hétfőn a párommal, pénteken már mással járok, nehogy át kelljen élni a veszteséget, a fájdalmat és a gyászt. Ráadásul a pozitív pszichológia is azt tanítja, hogy érezzem jól magam. Tehát nincs helye az életemben a fájdalomnak és a gyásznak. Továbbá utálom annyira magamat, hogy a lehető legkevesebb időt szeretnék eltölteni a saját társaságomban. Utálom a saját gondolataimat is. Főleg azokat, amelyek lámpaoltás után jönnek. Így hát folyton csinálok valamit: dolgozom, tanulok, a tizenötödik diplomámat szerzem, éjjel-nappal a facebookon lógok, és lesem, hogy elegen lálkolják-e a bejegyzéseimet. Csak egyedül neee!!!
Főleg a haragomért. Nem tehetek arról, hogy ordítok a büdös kölyökkel, amikor így felbosszantott. Ő tehet róla. Megérdemli, hogy jól kupán vágtam. Majd megtanulja a büdös, hogy szót fogadjon! Persze csak az ő érdekében tettem. Dehogy akartam én a haragomat levezetni rajta! Harag? Ammegmi?
Jó esetben a szüleimért, a páromért, a gyerekemért, a főnökömért. Mindenkinek az érzelmi jóléte rajtam áll vagy bukik. Nehogy már szegényeknek rossz napjuk legyen, mert valami rosszat tettem. Nem bírom elviselni, hogy a férjem haragszik rám. Nem bírom elviselni, hogy a feleségem szomorú. Hiszen nekem az az egyetlen életcélom, hogy őt boldoggá tegyem.
Valójában nagy különbség van aközött, hogy boldoggá akarom tenni, vagy engedem, hogy boldog legyen mellettem.
Ezek a tévhitek rengeteg konfliktust okoznak a kapcsolatainkban. Érdemes megvizsgálni, hogy melyik a mi személyes kedvencünk, és egy kicsit elgondolkodni azon, miért hiszünk az adott mítoszban.
További olvasnivaló a honlapomon: http://www.szemelyescoach.hu/
