Hogyan hatnak a szüleink a párkapcsolatainkra?

A párkapcsolatok sikerének legfőbb feltétele, hogy leváljunk a szüleinkről, önállóan hozzunk döntéseket, képesek legyünk kitűzni a saját céljainkat, és ne az általuk kijelölt célokat kövessük. És persze anyagilag is felelősséget vállaljunk magunkért.

Mama Hotel

Az önállósodás legproblematikusabb időszaka a kamaszkor, amikor a gyerek egyre erősebb és durvább kritikát fogalmaz meg a szüleivel kapcsolatban, szembesíti őket a hiányosságaikkal, nem megfelelő életmódjukkal. A szülőknek sem könnyű ez az időszak, nehéz irigykedés nélkül figyelni, ha a kamasz gyerek éppen szerelmes, a mi párkapcsolatunk viszont romokban hever. Az igazi probléma manapság viszont inkább az, hogy elhúzódik a leválás, és a fiatalok évekig járnak egyetemre, miközben élvezik a Mama Hotel szolgáltatását. Élvezik a nagy szabadságot, de nehezen döntenek a jövőjüket illetően, félnek az elköteleződéstől, a felelősségvállalástól, vagyis nem teljesítik a fiatal felnőttkor legfőbb lélektani feladatát: nem vállalják a párválasztás, családalapítás és munkába állás felelősségét. Csakhogy a szülői házban való együttélés konzerválja a szülő-gyerek viszonyt.

 Anyám a legjobb barátnőm

Ha azt gondolod, hogy ez téged nem érint, mert már rég elköltöztél otthonról, nem függsz anyagilag a családodtól, akkor nagyot tévedhetsz, mert érzelmileg még mindig igen erős függésben lehetsz a szüleidtől. Vagyis előfordulhat, hogy az érzelmi leválás még mindig nem történt meg. Ha például a férjed helyett mindenben édesanyád véleményét kéred ki, ha a párodat mindenben az apukádhoz hasonlítod, ha a szüleid egyetlen füttyentésére ugrasz, akkor lehet, hogy még akad tennivalód a leválás témájában.

Anyám a legjobb bébiszitter

A leválás akkor sem történt meg, ha a szülő bármikor beléphet a párkapcsolatban élő gyereke intimitásába: ha a ruháikat a szülő mossa, vasalja, ha ebédet visz nekik, és ennek ürügyén ki-be járkál a lakásukban, ha esténként telefonál, hogy mit főzzön másnap, ha ő neveli az unokákat, mert mindkét szülő csak este ér haza. Ez a kontroll gyakran terhes a fiatal felnőtteknek, de az előnyeiről képtelenek lemondani. Pedig nagy árat fizetnek érte: a párkapcsolatuk tönkremegy, a gyerekeik pedig inkább testvérként és nem szülőként fognak tekinteni rájuk.

A folyamatban természetesen a szülő is ludas: tudattalanul ugyan, de gyerekszerepben tartja felnőtt gyerekét és annak párját, mivel a viselkedésével azt üzeni, hogy nélküle az ifjú szülők úgysem boldogulnának. Az eredmény, hogy az apuka lassan, de biztosan kiszorul a családja életéből, nem fog kialakulni az apa-gyerek kötődés, aminek aztán a felnövekvő gyerekek látják kárát.

A lényeg: a felnőtt gyerekek soha nem adhatják át saját terheiket a szüleiknek, a nagyszülőknek pedig az a dolguk, hogy szeressék az unokáikat, másfajta élményeket nyújtsanak nekik, mint a szülők, de semmi esetre sem feladatuk a napi szintű gondozás-nevelés, és a felelősség átvállalása.

Anyám, engedj szabadon!

Ezt a feladatot megoldani sokszor nagyon nehéz. A szülő, ha rossz a párkapcsolata, már nyugdíjas, foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is függésben tartsa felnőtt gyerekét, és így bizonyítsa saját fontosságát, feladatot találjon magának. A felnőtt gyerek számára pedig irtó kényelmes, ha a nagymama minden gyereknevelési problémát megold, ebédet főz stb, csakhogy így ő a szülőjével fog szimbiózisban élni, a normális felnőtt párkapcsolatra pedig esélye sem lesz. Ebből az ördögi körből kiszakadni embert próbáló feladat, és nagy lelki nyomás (válás esélye) kell ahhoz, hogy a felnőtt gyerek rájöjjön, ez így nem mehet tovább.