Mindenkinek szorongást okoz a tündérmesék tévesen értelmezett üzenete, miszerint boldogan élünk, míg meg nem halunk, ha megtaláltuk a megfelelő társunkat. Arról pedig végképp nem szól egyetlen mese sem, hogy ha meg is találjuk, akkor a közös életünk alakulása mindkettőnk mély önismeretén és egymás kölcsönös megbecsülésén alapul.
Egy biztos: a párok soha nem illenek össze tökéletesen, mert soha nem két félisten, nem két nagy Ő találkozik.
1. Hamar elmúlik a szenvedély, és a nagy Ő helyett „csak” egy ember marad
A szabad párválasztás legnagyobb veszélye, hogy általában a szenvedélyes szerelem időszakában döntünk a házasságról. Holott az első időszakban az történik, hogy a társunkra vetítjük a kiskorunktól kialakított ideálképünket és a bennünk tomboló kielégítetlen vágyainkat. Majd eltelik 2-3 év, és rájövünk, hogy a társunk nem is ilyen, hogy ő is csak egy ember. Aki kopaszodik, pocakosodik, és kedvenc elfoglaltsága, hogy focimeccset néz egy üveg sör társaságában.
2. Önállóság túlértékelése
Ma már egyik nem sem olyan motivált az elkötelezett együttélésre, mint korábban. Sokakban minimális igény sincs arra, hogy tartósan együtt éljenek valakivel, és esetleg alkalmazkodjanak egymáshoz. És ugyanez az önállósodási szándék nyilvánul meg abban is, hogy olyan gyorsan döntenek a válás, szakítás mellett. Manapság inkább csak nyerni akarunk, áldozatok és veszteségek nélkül.
3. Nem szánunk elég időt az ismerkedésre
Ha szánunk is időt arra, hogy ismeretlen emberekkel randizzunk, gyakran az első találkozás első öt percében eldöntjük, hogy a másik nem hozzánk való. Holott egy ember mélyebb megismerésére egy szakembernek is több alkalomra van szüksége. De mi már az első alkalommal tudjuk, hogy a másik nem az igazi, mert nem lobbantott lángra bennünket, és nem működik az a bizonyos kémia. Észre sem vesszük, hogy a kifogásainkkal csak az elköteleződési problémáink elől menekülünk.
4. A netes kapcsolatok illúziója
Sokan rettenetesen büszkék arra, hogy mennyi ismerősük van a facebookon, hogy a bejegyzéseiket hányan lájkolják, és azt hiszik, hogy ezek a kapcsolatok valódiak. Holott ezek az álkapcsolatok csak elveszik a szenvedésnyomást. Legtöbbször szenvednünk kell ahhoz, hogy igazán aktívvá és kreatívvá váljunk. Szenvednünk kell a magánytól és az egyedülléttől, hogy valóban nekiálljunk társat keresni.
5. Sokan túl rámenősek, görcsösen pasit akarnak szerezni
Sokan attól tartva, hogy végképp egyedül maradnak, minden lehetséges helyen ráakaszkodnak a férfiakra, és az erőszakosságukkal, görcsösségükkel inkább csak elijesztik őket. Gondoljuk át, hogy mit tett Hamupipőke! Nem vadászni ment a bálba, hanem szép akart lenni, és jól akarta érezni magát. Kíváncsian, nyitottan állt a dolgokhoz, hagyta, hogy az események maguktól történjenek. Persze azért elég aktív volt a csábításban: szépen felöltözött, boldogan táncolt, és elveszítette a cipőjét. A férfias hódítást pedig meghagyta a királyfinak. Amíg valaki görcsösen vadászik, éppen a legfőbb vonzerejét, a természetességét és a sugárzó szépségét veszíti el. Ha jól érezzük magunkat, akkor elégedettséget fogunk sugározni, ez pedig önmagában vonzó.
+1 Nem becsüljük a másik nemet
Rengeteg sztereotípia létezik a fejünkben a másik nemről. És sajnos a többségük negatív. „Minden férfi bunkó, erőszakos agresszív állat.” „A férfiak nem adnak a külsejükre, és sportosnak mondják magukat, ha a felkarjuk vastagabb a csuklójuknál.” „Pornóból tanulnak szexelni, így nem tudnak szeretkezni, csak dugni.” Nos, ha ezeket gondoljuk a férfiakról, akkor valóban nehéz lesz szeretni őket. Ráadásul így nem teszünk mást, mind leértékeljük a másik nemet, magunkat pedig felmentjük mindenféle kudarc és felelősség alól. Vagyis nem mi tehetünk az eddigi kapcsolati kudarcainkról, ha minden férfi szemét. Ráadásul ezek a gondolatok önbeteljesítő jóslatként működnek, és erősen rontják az esélyeinket egy jól működő párkapcsolatra.
Csak egymás megbecsülése, elismerése és kölcsönös megerősítése által lehet sikeres a párkeresésünk és a tartós kapcsolatunk is.
További olvasnivaló a honlapomon: http://www.szemelyescoach.hu/
