Az élet nehéz és magányos, ha nincs megbízható társad, aki mindig melletted áll a bajban. Hadd mutassam be neked a te legmegbízhatóbb szövetségedet: saját magadat.
- Mert mindig ott vagy kéznél magadnak, amikor segítségre vágysz.
- Jó esetben szereted és elfogadod magadat, jobban, mint bárki más.
- Felnőttként már minden olyan erőforrást birtokolsz, amire valaha szükséged lehet. Mindaz, ami gyerekként nem állt rendelkezésedre, az most már a tiéd.
- Te vagy az, aki mindig, minden pillanatban pontosan tudja, hogy mit érzel, tehát nálad jobban senki sem képes segíteni rajtad.
Hogy ez túl idealisztikus? Igazad van. A legtöbben egyáltalán nem szeretik magukat annyira, hogy jó társai, gondviselői legyenek saját maguknak. Hagyják, hogy bántsák őket, sőt saját magukat is gyakran kritizálják. Engedik, hogy a munkahelyen és otthon kizsákmányolják őket, elszívják a maradék energiáikat is. Képtelenek bármiféle kérésre nemet mondani. Addig hajszolják magukat, amíg kimerülten össze nem rogynak. Amíg nem szereznek be maguknak valami hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegséget.
Hogy miért teszik ezt? Talán azért, mert gyerekkorukban elhanyagolták vagy bántalmazták őket. Megszokták, hogy a bántás természetes, hétköznapi dolog, nem kell rajta fennakadni. Sőt felnőttként megteremtik a gyerekkori otthon légkörét. Olyan társat választanak, aki a szüleikhez hasonlóan rosszul bánik velük.
Pedig ha már felnőtt vagy, nem kell ennek így lennie. Most már rendelkezel olyan erőforrásokkal, amelyekkel jobbá teheted az életedet. Senki és semmi nem fog segíteni rajtad, ha nem vagy őszinte saját magadhoz, ha nem figyelsz befelé, ha nem vállalsz felelősséget önmagadért, és nem változtatsz a dolgokon a valós igényeid és szükségleteid szerint. Senki. Sem orvos, sem terapeuta, sem tanár, pap, főnök, jósnő, csodadoktort nem tudhatja, mi kell igazán neked. Csak te. Figyelj befelé, figyelje a testedre, a fájdalmaidra, szorongásaidra, és azok meg fogják mondani, mire van valójában szükséged. Valószínűleg ilyeneket fogsz hallani: szükségem van szeretetre, törődésre, biztonságra, pihenésre, ölelésre, elfogadottságra, elismerésre. Emeljünk ki egyet, a pihenést.
Abban a hamis tudatban növünk fel, hogy ki kell zsákmányolni magunkat a munkában, otthon, máskülönben másoknak nem lesz jó véleménye rólunk. A szabadidő, pihenés, nyaralás, játék nem számít produktívnak, tehát bűntudatot kelt bennünk. A vége az, hogy kifáradunk, betegek és kimerültek leszünk, hiszen napi szinten, életmódszerűen bántalmazzuk magunkat.
Neked vajon mi jelent pihenést, kikapcsolódást? Mikor adtad meg magadnak? Mi lenne, ha ma tennél valamit magadért???
további olvasnivaló a honlapomon: http://www.szemelyescoach.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: