Mi van, ha nem születtem optimistának? Mi van, ha nekem a fél pohár víz félig üres poharat jelent? Akkor örökre boldogtalan maradok? A jó hír, hogy a (nem csak amerikai) kutatók szerint az optimizmus tanulható. Sok munkát és gyakorlást igényel, de ha kitartóan alkalmazunk bizonyos gyakorlatokat, akkor a pozitív gondolkodás szokásunkká válik. Csupán két dolog kell, hogy optimistává válj: legyen ez a célod, és gyakorold. Na de hogyan?
A lehető legjobb énünk naplójáról már írtam tegnap. Néhány napon keresztül 20-30 percet érdemes arra szánni, hogy leüljünk, átgondoljuk, leírjuk, milyen életet szeretnék élni 1-5-10 év múlva. Úgy képzeljük el ezt a jövőt, hogy már minden jól sikerült, és mindent megtettünk azért, hogy megvalósuljon.
A következő lépés, hogy a hosszú távú céljainkat részcélokra bontjuk, és leírjuk a cél felé vezető lépéseket. Érdemes emlékeztetni magunkat azokra a korábbi helyzetekre, amikor már sikerült valamilyen fontos célunkat elérni. Ezek az erőforrásaink.
A harmadik lépés az akadályozó gondolatok lejegyzése. „Na de honnan lesz rá pénzem?” „Soha többet nem találok még egy ilyen pasi/nőt.” Próbáljuk meg átértelmezni ezeket a helyzeteket. Például: mi mást jelenthet még ez a helyzet, élmény? Származhat-e belőle valami jó? Rejt-e valamilyen lehetőséget számomra?
És ha már a pesszimizmusnál tartunk, szinte hallom a kérdést: az optimizmus nem önbecsapás, naivitás vagy idiotizmus? Finomabban fogalmazva: nem valóságtól való elrugaszkodottság? Lee Ross szerint a világ lehet borzalmas és kegyetlen, ugyanakkor csodálatos és túláradó is. Mindkét dolog igaz. Nincs félút a kettő között, csupán választani lehet, hogy melyik igazságot állítjuk saját életünk homlokterébe. Akkor meg már miért ne választanánk az optimizmust, ami boldogabbá és egészségesebbé tesz?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: