Szorongó ember az ellenséges világban
A szeretet is lehet az indulatok elfojtásának forrása. Ha hiányzik a valódi szeretet, akkor gyakran helyettesítik a szülők annak hangoztatásával, hogy mennyire szeretik a gyereküket, és hogy feláldozták magukat értük. A gyerek, ha már valamilyen félelmet keltettek benne, belcsimpaszkodhat ebbe a szeretetpótlékba, és félhet a lázadástól. A gyerek ilyenkor inkább elfojtja a szülei iránti ellenséges érzéseit, nehogy elrontsa a velük való kapcsolatát. Tehát inkább azt gondolja, hogy ő a rossz, hiszen a szülők egyfolytában azt hangoztatják, mennyire szeretik őt (bár a barátait utálják, nem engedik a vágyai kibontakozását, és a szülők jobban tudják, hogy mi teszi őt boldoggá…). Tehát csóri gyerek egyre jobban szorong, egyre rosszabbnak és megvetendőbbnek érzi magát, és a családjával szembeni neheztelését rávetíti a világra. Meggyőződése lesz, hogy a általában veszélyes és félelmetes a világ. Az ilyen légkörben nevelkedő gyerek nem mer olyan vállalkozó szellemben fellépni a saját kapcsolataiban, mint a többiek. Elveszti annak bizonyosságát, hogy ő úgy jó, ahogy van, és az ártatlan tréfákat is kegyetlen visszautasításként éli meg. Ő lesz az osztály kiközösített fekete báránya, mert egyre félénkebb lesz, vagy éppen egyre fékevesztettebb módon, dührohamokkal válaszol az őt ért, most már tudatos bántásokra. (Azt érdemes piszkálni, akin jól látszik, hogy dühös…).
Vagyis ott tartunk már ekkor, hogy a gyerekben kialakult alapszorongás elválaszthatatlanul összefonódik az alapvető ellenségességgel. Ráadásul az alapszorongás akkor is fennmarad, ha az adott helyzetben nincs is külön kiváltó ingere. Az ilyen fajta alapszorongás hosszabb terápiával gyógyítható.
Az alapszorongás az az állapot, amikor az ember kicsinek, jelentéktelennek, tehetetlennek, elhagyatottnak, veszélyben lévőnek érzi magát egy olyan világban, amelyben kihasználják, becsapják, támadják, megalázzák, elárulják, irigylik őt. Ezt az alapszorongást tökéletesen meg lehet fosztani személyes jellegétől, és át lehet alakítani a mennydörgéstől, balesetektől, politikai eseményektől, bacilusoktól való félelemmé. Ízlés dolga.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ezt a fajta szorongást mi különbözteti meg az „egészséges” ember óvatosságától. A „normális” ember felnőtt korára megtanulja, hogy óvatosabban bízzon meg másokban, megszokja azt a gondolatot, hogy az emberek tettei nem egyenesek, hanem a gyávaság és a célszerűség határozza meg azokat, és ha őszinte az illető, még azt is beismeri, hogy ezek a vonások rá is jellemzőek. A különbség viszont az, hogy az egészséges érett ember nem érzi tehetetlennek magát az ilyen emberi gyarlóságokkal szemben, és az ellenségességet nem terjeszti ki válogatás nélkül mindenkire. Megvan az a képessége, hogy valódi barátságokat alakítson ki az arra érdemesnek tartott személyekkel.
www.szemelyescoach.hu