A segítőnek kell-e szeretnie a kliensét?
A kérdésre a rövid válasz: igen, mert másként nem tud segíteni. A hosszabb válasz pedig, hogy igen, de nem úgy kell szeretnie, ahogy általában a hétköznapi életben beszélünk a szeretetről. Nem pátyolgatni, babusgatni, nem gondoskodni kell róla, nem megoldani helyette a problémát.
Nincs segítő kapcsolat elfogadó megértés nélkül. A kliens csak ebben a légkörben tud változni. Ha a segítő elfogadja a kliens számára eddig elfogadhatatlan érzéseit, tulajdonságait, akkor szinte észrevétlenül indul meg a változás. Valódi változás csak egy kapcsolatban átélt elfogadásból származhat. Ha segítőként el tudom fogadni a másikat, ha megkedvelem őt, akkor olyan kapcsolatot hozunk létre, amely mindkettőnk számára a változás lehetőségét adja. (A segítő számára is komoly hozadéka van a dolognak! Ha elfogadom az ő érzéseit, indulatait, ez segít elfogadni a saját hasonló jellegű érzéseimet is, tehát én is esélyt kapok a változásra. Számomra a segítő beszélgetés folytatása a szeretet tanulásának folyamata, melynek során magam is komolyan változok.)
A kliensre figyelés, az elfogadás és a szeretet számomra legfontosabb összetevője, hogy segítőként szabadságot adok neki a beszélgetés folyamán. Nem irányítom a beszélgetést, csak tükrözöm az általa mondottakat. Hagyom, hogy a belső mélységeit maga tárja fel. Nem értelmezem a helyzetét, nem adok tanácsot, csak engedem, hogy a jelenlétemben a tükrözés segítségével az énjének, viselkedésének mélyebb rétegeit ismerje fel. A szabadság fontos aspektusa, hogy segítőként nem támasztok vele szemben elvárásokat. A beszélgetést ő irányítja, arra mozdul, amerre akar, nem türelmetlenkedek, nem sürgetem, hogy haladjon már arra, amerre szerintem a megoldás van. Azt tapasztalom, hogy számos kliensnek, segítettnek eleinte rendkívül frusztráló, hogy nem kap tanácsot. Megpróbálják kitalálni, hogy szerintem hogyan kellene viselkedniük, vajon én mit tartok jó megoldásnak. Ha belemennék ebbe a játékba, akkor a segítettet alárendelt, gyermeki szerepbe süllyeszteném. Én lennék a felnőtt, aki megmondja a tutit, ő pedig a gyerek, akit gyámolítanak, pátyolnak, és semmiféle felelősséggel nem tartozik az életéért. A helyzet nem lenne gyümölcsöző egyikünk számára se. Ez nem szolgálná az ő növekedését, felnőtté válásának folyamatát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: