Az előző bejegyzésekben megígértem, hogy folytatom, hogyan keressünk segítőt magunknak, mire figyeljünk, amikor először ülünk le beszélgetni a szakemberrel.
Az első és legfontosabb az a bizonyos belső hang. Arra figyelj! Milyen érzésed támad, amikor belépsz hozzá? A bizonytalanság teljesen normális, bárkihez is fordulsz. De vajon biztonságban érzed magad mellette? Elfogadó az a légkör, ahogy a beszélgetést vezeti? Válaszol a kérdéseidre, kételyeidre? Figyel rád? (Egyszer újságíróként interjúra mentem egy pszichológushoz, aki már elkezdte kitölteni az aktámat, mire beléptem. Arra se emlékezett, hogy nem kliensként jelentkeztem be hozzá…)
Az első alkalommal lehetőséged van arra, hogy elmond, miért kerested fel a szakembert, ő pedig elmondja, hogyan, milyen feltételekkel tudtok együtt dolgozni. Rendszerint lehetőséget ad arra, hogy két-három alkalom alatt eldönthesd, hogy akarsz-e vele dolgozni, illetve ilyenkor a segítőnek is lehetősége van még visszalépni. Utána nincs kecmec, jön az elköteleződés a közös munka mellett, ami a legritkább esetben zajlik súrlódásmentesen. Az első alkalmak valamelyikén a segítő elmondja, milyen keretek között fogtok dolgozni. Például titoktartást ígér, elmondja, milyen módon, meddig lehet lemondani egy órát. Ez azért fontos, mert időnként bizony nehéz elvonszolnia magát az embernek a segítőhöz, különösen akkor, ha már nagyon benne van egy problémában, és az fájdalmas a kliensnek. Ilyenkor nagy a kísértés arra, hogy lemond az órát. A keretek első hallásra gyakran félelmetesnek, szigorúnak tűnnek, de ezek adnak biztonságot a munkához. A te védelmedet is szolgálják.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: