Te hogyan képviseled magadat?

 



Tegnap láttam valakit, aki érvényesítette az akaratát. Elmesélem nektek, és aztán kíváncsi vagyok a véleményetekre. Egy táncterápia jellegű bensőséges, önmagunkba vonuló dologról szerettünk volna cikket írni. El is mentem reggel, beálltam, táncoltam, őrjöngtem, és a délutáni szünetre vártuk a fotóst. A fotós már korábban jelezte nekem, hogy a táncos fotókhoz neki legalább fél óra kell, szeretne bejönni, nézni a táncot. Mondtam neki, hogy szinte kizárt, hogy beengedjék mozizni, hiszen itt mindenki elengedi magát, sír, örül, tombol. Ezt nem szabad fotózni.



Meg is érkezett a fotós lány, azzal kezdte, hogy szájfényt akart kenni a vezető csajra, aki ezt nem hagyta. Készítettek néhány fotót, majd a fotós szinte sírva jött, hogy annyira nem működtek vele együtt, hogy ezek vállalhatatlan képek. Mediálok fotós és a vezető között. Vezető elmondja, hogy ő fáradt, nem tud a szünet maradék pár percében fotózkodni, még vn pár óra a workshopból, neki pihenni kell azért, hogy a maradék munkát el tudja végezni. Számára a csoportért érzett felelősség fontosabb mindenféle cikknél. De ha a fotós akarja, ő marad a végén, és lefotózhatják. Fotós kiborul, két porontya sír otthon, ha viszont nem ad le megfelelő képet, akkor nem kap több munkát a laptól. A lapnak pedig csoportképre van szüksége, nem a vezető mórikálására. Fotóssal felhívtuk a szerkesztőt, elmondtuk milyen képet tudunk leadni. Neki ez nem jó, a táncos csoport ha ingyen reklámot akar, akkor egy kicsit erőltesse meg magát. Mások sorban állnak az ingyen reklámért, és készségesek is. Neki így nem kell a cikk. Nem lett cikk.



Te hogyan oldottad volna meg a problémát. Szerinted ki hogyan képviselte magát? Neked melyik tűnik jó megoldásnak? Tényleg nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.



www.szemelyescoach.hu



 



Címkék: ,
Tovább a blogra »