Hogyan győzd le a stresszt?

Hogyan győzd le a stresszt?

Mindenki számára világos ma már, hogy a stressz  megbetegít. De akkor mit tehetünk ellene?

Kétféle módon ugorhatunk neki a problémának. Vannak helyzetek, amelyek nehezek ugyan, ám mégis úgy találjuk, hogy megoldhatók. Ilyenkor szoktuk alkalmazni az ún. problémaközpontú megküzdési módot. Ez egy aktív stratégia, keressük a konstruktív megoldást. Bevetjük az agyunkat, az érzelmeinket, és megoldásra törekszünk.

Lehet, hogy képesek vagyunk azonnal cselekedni. Például elromlik a számítógép, amivel a kenyerünket keressük, akkor lehet, hogy dühösek leszünk, de keresünk egy szerelőt, és megjavíttatjuk a gépet. Vannak problémák, amelyeket kicsit hosszabban kell elemeznünk. Például hogyan érjem el, hogy a gyerekem jobb eredményeket érjen el az iskolában. Itt már osztunk-szorzunk, gondolkodunk.

Más feladatok óriási hegyként tornyosulnak előttünk. Például egy határidős hosszú feladat. Ilyenkor érdemes elővenni a régi mondást: az elefántot is csak falatonként lehet megenni. Belefogunk, részekre bontjuk a feladatot, és kitartóan, részenként megoldjuk. Csak az első ijedelmen kell ilyenkor túllenni.

Vannak helyzetek, amelyek kivárást igényelnek. Például egy agresszív főnöknél elérni valamit. Bizony ki kell várni, amíg olyan hangulatba nem kerül, amikor nyitottá válik a problémánkra. Ez bizony nagy türelmet, és elszántságot igényel.

A fent felsorolt megküzdési módok olyan természetesnek tűnnek, hogy észre sem vesszük, ha gyakoroljuk őket.

Vannak viszont olyan helyzetek, amikor nincs mit tenni, csak el lehet viselni a bekövetkezett katasztrófát. Például egy veszteség, gyász esetén. Ilyenkor az első és legfontosabb lépés az érzelmek megélése, szabad megszellőztetése. Barátnak, barátnőnek elmesélni, elsírni, naplóba leírni, püfölni a párnát, kiugrálni. Arra azonban jó, ha figyelünk, hogy a másikban kárt ne okozzunk. Sokan már itt elakadnak, mert faarccal azt mondják, hogy „Á! Nem számít!” Például az az egykori osztálytársam, aki megbukott év végén, és úgy csinált, mint akit a legkevésbé sem érdekel a dolog. Akkor csodáltam, ma már látom, hogy odabent szenvedett. Ezzel a típusú megküzdéssel azt érjük el, hogy senkinek nem jut eszébe segítséget nyújtani. Tehát még inkább magunkra maradunk a fájdalmunkkal.

Az érzelemközpontú megküzdés másik változata, ha megpróbálunk valamiféle értelmet tulajdonítani a bekövetkezett eseménynek. Ha például nem vesznek fel egy iskolába, akkor mondhatom azt, hogy ez nem az én utam. Majd nyílik egy másik ajtó. (Sokszor tényleg nyílik másik…) Nagy erő meríthető az emberi kapcsolatokból. Ha ezt az egyén igényli, nem akadályozza ellenséges viselkedéssel, ha el tudja fogadni, hogy segítségre szorul.

www.szemelyescoach.hu