Hogyan ne érvényesítsd az akaratodat?

Sokat gondolkodom mostanában a nemet mondásról. Vannak olyanok, akik félreértik, amit mondok, és annyira szeretnének megtanulni nemet mondani, hogy a gyakorlásnak azt a formáját választják, hogy mindig és mindenre nemet mondanak. Tudom, hogy létezik a kisgyerekkornak egy olyan szakasza, amikor a csöppség azt próbálgatja, hol kezdődik ő, és hol kezdődnek a többiek, és elkezdi kifejezni az akaratát. A dackorszak rendben van egy pici gyereknél, mi, felnőttek megbirkózunk vele. De ne csússzunk vissza ebbe a korszakba később! (Persze lehet visszacsúszni, mindenkinek szíve joga, de akkor ne csodálkozzon, ha úgy bánnak vele, mint egy óvodással.) Tartok tőle, hogy szép számmal vannak olyanok, akik úgy akarják bebizonyítani saját létezésüket, hogy kiharcolják, hogy az legyen, amit ők akarnak. Izomból. Szkanderrel, ordítva. Látszatgyőzelem az ilyen, mert jóérzésű emberben ilyenkor azért komoly lelkifurdalás marad, és komoly zökkenő támad a másikkal való kapcsolatban is. Valaki el akarja kerülni, hogy őt legyőzzék, ezért legyőzi a másikat. Nem visz sehová ez a fajta küzdelem. A harc, az izmozás, a rivalizálás, a másik felett győzedelmeskedni akarás nem vezet sehová. A ma győztese a holnapi vesztes, mert végenincs küzdelem indul be. Hol a vége? Akkor van vége, amikor valaki leteszi a fegyvert, és nem harcol tovább.

Azt hiszem, hogy a nemet mondás gyakorlásánál fontos (nagyon fontos!) megérteni azt, hogy igen, figyelj oda az érzéseidre, szükségleteidre, de tudjad azt, hogy ezek nem egy mindenható diktátor parancsai. A másiknak joga van visszautasítani a te igényeidet. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. Ne gondold, hogy tobzódhatsz abban, hogy, „igen! végre kifejezhetem az érzéseimet, szükségleteimet, amelyeket eddig elnyomtam magamban”. Persze, van lehetőséged arra, hogy megfelelő keretek között ezeket kifejezed. De tudjad azt, hogy a másiknak joga, lehetősége van arra, hogy bár megérti, elfogadja az érzéseidet, mégis megtagadja az utánuk következő kérés teljesítését. És meg kell tanulni ehhez is jópofát vágni, és nem lemenni hisztis ötévesbe, aki ordítva toporzékol, hogy jaj, soha nem az van, amit én akarok! Tudom, tudom nem könnyű ezeket elfogadni.

Az érzések, igények kifejezése nem jelenti azt, hogy a „kifejezem az érzéseimet” cím alatt ítélkezel, véleményt mondasz a másikról. A következő mondat nem az érzés kifejezésről szól: „Azt gondolom, hogy te önző és diktátor vagy, mert mindig az van, amit te akarsz.” Ez a mondat a te ítéletedet fejezte ki a másikról, és nem az érzéseidet. Az érzéskifejezés valahogy így szólhat: „Amikor ezt csinálod, akkor megijedek, és biztonságra lenne szükségem. Arra kérlek, hogy most csináljuk ezt és ezt…” ezzel nem másztál a másik agyára, és mégis kifejezted az érzésedet, a vágyadat, sőt még kértél is. Nagyobb esélyed van arra így, hogy a másik teljesíti a kérésedet, mint ha előtte elmondod, hogy mekkora tuskónak tartod őt.

Sajnos ezeket könnyű így elmondani, nem nehéz megérteni, de ha éles helyzetben kellene alkalmazni, akkor könnyű visszacsúszni az óvodás toporzékolásba. Szóval gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás sok-sok visszacsúszással. De azt hiszem, síelni se két nap alatt tanultál meg…

www.szemelyescoach.hu