Bízz magadban!

Mit (ne) tegyünk az első randikon?

 


Azt gondolom, hogy a leggyakoribb hiba, amit elkövethetünk, hogy túlságosan rágörcsölünk a témára, és mindenáron igyekszünk megfelelni a pasinak.  Nem szabad sürgető szükségletként megélni, hogy társra találjunk! Minél inkább rágörcsölünk a témára, annál kevésbé fog menni. Lassítsunk! Keressünk előbb barátokat!


Próbáljuk meg felkelteni a másik érdeklődését! Feltűnt már, hogy azokat az embereket találjuk vonzónak, akik nem aggódnak folyton a koruk, súlyuk, külsejük miatt? A határozott fellépésű emberek köré mindig sokan csoportosulnak. Semmi sem vonzóbb, mint egy önmagával elégedett, kiegyensúlyozott, világra nyitott mosolygós nő. Tulajdonképpen “csak” ennyi a vonzerő receptje.Persze ha az ember súlyos lelki koloncokat hordoz, nem kis munka ezt elérni…


Belső világunk feltárása mágnesként vonz másokat. Persze nem kell egyszerre mindent elárulnunk magunkról, hanem mindig egy villanásnyit, hogy folyamatosan ébren tartsuk az érdeklődést. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyfolytában panaszkodunk. Nem lelki szemetesládát, hanem társat keresünk.


Ha elvált partnerrel van dolgunk, érdemes feltérképezni a következőket: miért ment tönkre a házassága? Hogyan zajlott a válás? Van-e gyerek és kinél? Persze azért itt is melléfoghatunk. Hallottam már olyanról, hogy egy internetes ismerkedés során csak hónapok múlva derült ki, hogy az illető férfi nős. És akkor a lányzó már komolyan szerelmes volt…


 Nem elvált partner esetében is érdemes megtudni valamit az előző párkapcsolatokról. Kideríteni, hogy van-e közös érdeklődési területünk. Nem feltétlenül baj, ha eltérő a hobbink, a kérdés, hogy el tudjuk fogadni a másik érdeklődési területét. Azt gondolom, hogy nagyon fontos feltérképezni a másik értékrendjét. Az eltérő értékek komoly konfliktusforrássá válhatnak (bizalom, erkölcs, csalás, egészség, hűség). Ezeket feltétlenül tisztázni kell. Jövőbeli célok, tervek. Ezek is meghatározzák az életvitelt. Nem érdemes belekezdeni egy kapcsolatba, ha a férfi azt mondja, nem akar gyereket, neked pedig ez a leghőbb vágyad. Ez itt a taposóaknák vidéke. Csak idő kérdése, hogy rálépjetek.


Kulcskérdések, amelyek eldönthetik a kapcsolat további alakulását:


         Megbízható-e?


         Viszontszeret-e engem?


         Jó szülő lenne-e?


         Hűséges?


         Alapjában véve kedves és figyelmes?


         Tisztel engem?


         Éretten és megfontoltan kezeli a konfliktusokat?


         Képes-e uralkodni a dühén?


 


www.szemelyescoach.hu


 


 


Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!