Bízz magadban!

Velünk élő exek

Amikor szakítunk valakivel, elválunk a házastársunktól, azt gondoljuk, hogy mindennek vége. Nem találkozunk többet, amikor becsukjuk a másik után az ajtót. Aztán kiderül, hogy a másikat elfelejteni lehetetlen feladat, hogy folyton emlékezünk rá, hogy még mindig vannak közös dolgaink, ami miatt találkozni kell. Néhanapján pedig egy-egy búfelejtő szex is belefér. Exek sorakoznak mögöttünk, velünk élnek,… Tovább »

Így hatnak a szüleink a párválasztásunkra

Szeretjük azt gondolni, hogy szabadon döntünk arról, hogy kit választunk társunknak. Pedig óriási tévedésben vagyunk! Az egész neveltetésünk, gyerekkorunk, szüleink hatása ott bujkál az önállónak hitt döntésünk mögött. Vagyis soha nem véletlen, hogy éppen abba az emberbe szeretünk bele, akibe. A gyerekkorunk hatásai tudattalanul predesztinálják a választásainkat. A klienseim egy jó része társkeresési vagy párkapcsolati… Tovább »

Menni vagy maradni?

Ha sikeresek és boldogok akarunk lenni, akkor fel kell hagynunk az önbecsapással, és szembe kell néznünk mindazzal, ami nem működik az életünkben. Mi az, ami a jelenlegi életedet boldogtalanná teszi? Mérgező párkapcsolatban élsz? Az agyadra megy a főnököd, az anyósod, a gyereked? Meddig akarsz még így élni?   Rendszeresen letagadjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk az… Tovább »

6 jel, ami megmutatja, hogy itt az ideje változtatni az életeden

Az élet túl rövid ahhoz, hogy egy pocsék munkahelyen vagy egy rettenetes párkapcsolatban vesztegessük az időnket. Amikor már nagyon-nagyon rossz helyzetben vagyunk, azt általában érezzük, de ekkorra már nincs erőnk arra, hogy változtassunk. Kilátástalannak látjuk az életünket, megoldhatatlannak a problémát, túl gyengének, fáradtnak, szerencsétlennek találjuk magunkat a változáshoz. Éppen ezért jobb megelőzni az ilyen nehéz… Tovább »

A “tökéletes” személyiség

  A „tökéletes” személyiség Még mindig az foglalkoztat, milyen az a személyiség, akivé valaki egy segítő beszélgetés során válhat. Például olyan, aki megengedi magának a folyamatos változást. Barátságosan nyitottá válik a benne lejátszódó folyamatokra, megtanul érzékenyen figyelni önmagára. Egyre inkább képes elfogadni önmagát olyannak, amilyen, és ennek következtében másokat is képes egyre jobban elfogadni, képes… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!