Bízz magadban!

7 jel, hogy ideje véget vetni a kapcsolatodnak

Lehet, hogy már hetek vagy hónapok óta érzed, hogy ez így nem mehet tovább, mégsem vagy képes véget vetni a kapcsolatodnak. Fusd végig ezt a 7 jelet, és ha mindegyik passzol, akkor ne gondolkozz sokáig!

magany4Nem vagyok híve se a válásnak, se a szakításnak. Azt gondolom, hogy amíg lehet, küzdjünk egy kapcsolatért, hiszen a másik ember nem egy eldobható használati tárgy. Tehát tegyünk meg mindent azért, hogy egy párkapcsolat jobb legyen! Ha kell, beszélgessünk róla, vizsgáljuk meg, milyen konkrét lépéseket, változtatásokat tehetünk! Ha kell, kérjünk segítséget szakembertől! Ám ha minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, akkor érdemes kilépni a kapcsolatból.

Ha az alábbi 7 jelet tapasztalod, akkor fontold meg, hogy érdemes-e még ebben a kapcsolatban maradnod.

 

  1. Nincsen közös tervetek

Vannak párok, akik remekül megvannak úgy is, hogy nagyon különböző az érdeklődési körük, ám képesek tiszteletben tartani egymás hobbijait. Ők azért vannak mégis együtt, mert más területeken vannak közös céljaik: például eldöntötték, hogy együtt akarnak élni, gyerekeket terveznek, közös lakást, házat stb. Ha a jövőre vonatkozóan nagyon eltérő terveitek vannak, akkor sajnos nagyon nehéz lesz együtt élnetek. Ha például az egyikőtök szeretne házasodni, összeköltözni, a másik viszont sikítva menekül, abból nemigen lesz hosszú távú boldogság.

 

2. Képtelen vagy boldoggá tenni a partneredet

 

Bármit is teszel, nem elég jó. Időt, energiát, fáradságot pumpálsz a kapcsolatba, de a társad örökké elégedetlen veled. Ez a helyzet azért veszélyes, mert folyamatosan azt éled meg, hogy nem vagy elég jó. Ennek eredményeként csökkenni fog az önbecsülésed, és a végén elhiszed, hogy csakugyan képtelen vagy bárkinek is eleget adni, és azt fogod gondolni, hogy nem vagy szerethető. Vizsgáld meg, hogy tényleg azt adod-e a másiknak, amire neki szüksége van! A dolog félrecsúszhat, ha te a saját ötleteid alapján akarod boldogítani a társadat, számára azonban ez nem jelent boldogságot. Ha számodra például az jelenti a szeretet kimutatását, hogy folyton ölelgeted a társadat, ő viszont ettől falra mászik, és számára a közösen töltött idő vagy a szívességek jelentik a szeretetet, akkor elcsúszhattok egymás mellett. Érdemes tisztázni, hogy kinek mi jelenti azt, hogy szeretve érzi magát.

magany6

3. Folyamatosan bizonytalanságban érzed magad

 

Biztonságban érzed magad a kapcsolatodban? Tudod, hogy a társad előtt bátran megnyílhatsz, megmutathatod a gyengeségeidet, és biztosan hűséges hozzád? Ha bármelyikben is kételkedsz, érdemes elgondolkozni azon, hogy mit vársz még ettől a kapcsolattól.

 

4. Nem tudsz semmi jót mondani a társadról másoknak

 

Ha azon kapod magad, hogy folyamatosan a társadat szidod mások előtt, akkor is ideje elgondolkoznod azon, hogy miért akarsz egy olyan emberrel együtt élni, akiben semmi jót nem találsz. Próbáld meg végiggondolni, hogy tudsz-e legalább öt olyan dolgot felsorolni, amit nagyra becsülsz a társadban! Szánj rá legalább 10 percet, és gondold át alaposan! Ha nincs ilyen, akkor fontolgasd a távozást!

 

5. Folyton veszekedtek

 

A viták, veszekedések természetes részét képezik egy egészséges párkapcsolatnak. Csak az nem mindegy, hogy milyen gyakran és milyen színvonalon veszekszünk. Ha nonstop romboló, a másikat megalázó, ajtócsapkodós veszekedéseink vannak nagy (pár napos) „nem szólok hozzád” időszakokkal tarkítva, akkor két dolgot tehetünk: vagy megtanulunk egy konfliktuskezelési technikát, vagy szakítunk. Először talán az első megoldást lenne jó kipróbálni, hátha segít, és javulni fog a kapcsolatunk.

veszekedes-szulok

6. A párkapcsolatod rontja a teljesítményedet életed más területein

 

Ha minden reggel sírva ébredsz, és így indulsz dolgozni, nem valószínű, hogy teljes erővel tudsz majd a munkádra koncentrálni napközben. Ennél sokkal rombolóbbnak látom, ha a gyerekeidre nem tudsz kellően odafigyelni, mert folyton a házasságodon kattog az agyad. Szívszorító volt számomra az a pillanat, amikor egy ismerős kisfiú megkérdezte a férjemet: „És a te feleséged mikor szokott sírni? Mert az én anyukám folyton apa miatt sír.”

 

7. Már nem bízol a társadban

 

Most őszintén: miért vagy még együtt valakivel, akinek azt sem hiszed el, amit kérdez? Ha valaki nem bízik a társában, az az őrülettel egyenlő. Kutakodás az sms-ei, chat-üzenetei között. Ha nem találsz semmit, akkor azt gondolod, hogy törölte az árulkodó leveleket. Ha viszont találsz valamit, akkor jön a találgatás, hogy ez vajon mit jelent. Ha számon kéred őt, akkor pedig mindig megkapod a „megnyugtató” magyarázatot. Kell ez neked? Ebbe bele lehet csavarodni.

 

Ha a fenti jelek többségét észleled, akkor ideje tenni valamit a saját jóllétedért. Ezt senki nem fogja helyetted megtenni!

Ha szeretnéd tudni, mit tehetsz a javításért, gyere el erre az előadásra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!